Ezzel szemben a helyzet az, hogy a törvény ma is tiltja a kéretlen elektronikus levelek küldését, amibe beletartozik már az első, azaz az engedélyt kérő e-mail is. A törvény ugyanis eddig is egyértelműen kimondta, hogy hirdetést tartalmazó elektronikus levelet csak a címzett kifejezett és előzetes hozzájárulása alapján lehet legálisan küldeni.
Sylvester Nóra kifejtette: a törvényből logikailag ma is kikövetkeztethető ez, de az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy látják, hogy ennek explicit kimondása eloszlatja a félreértéseket. A tiltás egyébként kifejezetten az elektronikus úton továbbított, hirdetést tartalmazó e-mailre, SMS-re, MMS-re és faxra vonatkozik, hagyományos levélben (mivel erre más szabályozás vonatkozik) például lehet hirdetést, valamint ilyen kérést továbbítani, illetve ennek segítségével elektronikus adatbázist építeni.
A kéretlen elektronikus hirdetések küldésének tilalma vonatkozik a pártok vagy társadalmi szerveztek által küldött elektronikus üzenetekre is.
Az NHH honlapján tehetünk bejelentést
A módosítás során várhatóan az NHH-nak, azaz mint az ilyen estekben eljáró felügyeleti szervezetnek is kibővülnek a jogosítványai. A jogszabálytervezet például felhatalmazza a szervezetet arra, hogy hasonlóan a rendőrséghez, a bírósághoz és más nyomozó hatósághoz, az NHH is lefolytathasson célhoz kötött - IP címmel, e-mail küldéssel kapcsolatos - azonosítást például a küldő kilétét illetően.
A törvény módosulása után lehetőség lesz arra is, hogy az NHH felhívja a szolgáltatók figyelmét arra, milyen IP-címről érkeznek spamek vagy gyanús levelek, illetve felhatalmazhatja őket arra, hogy a szolgáltatói szerződést az adott felhasználó estében korlátozzák vagy akár fel is mondják.
Egy újabb módosítás az NHH-hoz érkező bejelentésekkel függ össze: a hatóság az ilyen típusú üzeneteket eddig a [email protected] címen fogadta, ezt követően viszont egy, az NHH honlapján megtalálható on-line űrlapot kell kitöltenie a bejelentőnek.
Az NHH igazgatója elmondta: tavaly a tiltott elektronikus levelek küldése miatt 12 alkalommal, összesen 1,3 millió forint bírságot szabtak ki, míg az idén tíz esetben 880 ezer forintnyit. Az egy alkalommal kiszabható bírság ötven-ötszázezer forint között lehet. Tavaly az NHH-hoz 270 illegális levéllel kapcsolatos bejelentés érkezett, míg az idén az első negyedévben már négyszáz.