2p

A világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózatát részvényeseinek egy része nyílt levélben szólította fel, hogy tegyen rendet háza táján. A befektetők az utóbbi idők kínos botrányai miatt érezték úgy, hogy lépniük kell: a vállalatnak mostanában illegális bevándorlók alkalmazásával és nemi diszkriminációval kapcsolatos ügyei is voltak.

[ajanlo=198][igazitas=left/]A befektetők szerint a vállalat foglalkoztatási gyakorlata már ártalmas annak részvényeire nézve. A felhívást úgy időzítették, hogy egybeessen a Wal-Mart részvényeseinek mai arkansas-i találkozójával - írja a BBC News.

Négy Egyesült Államok-beli és brit befektetőcsoport felszólította a céget, hogy kezdeményezze kihágásainak független vizsgálatát. Az egyik részvényes vállalat vezetője, Karina Litvack szerint mindegyik kirobbant botrány etikai vétség miatt történt. Ha hatékony rendszert akarnak létrehozni az ilyen kihágások elkerülésére, illetve a már megtörtént bajok orvoslására, fontos, hogy a vezetés figyelmét a problémákra felhívó alkalmazottak védelmet élvezzenek. Ezt egy jelenleg is kivizsgálás alatt álló esetre utalva mondta el Litvack, melyben egy szabálytalanságot bejelentő dolgozót rúgtak ki a cégtől.

A Wal-Mart-tal szembeni ellenállás a vállalat terjeszkedési számításait is keresztülhúzta. A kaliforniai Inglewoodban például helyi lakosok tiltakozásuk jeléül megakadályozták egy új bolt felépítését.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!