3p

Súlyos fogyasztóvédelmi hibákat nem, de kisebbeket nagy számban talált az energetikai hivatal a Főgáz működésének átvizsgálásakor – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A hivatal a többi közt a szolgáltatás visszakapcsolásának határidejével kapcsolatban tárt fel visszásságokat, vagy az ügyfélszolgálati irodák számát és működését nem találta elégségesnek – számolt be a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetője a Főgáznál végzett vizsgálat eredményéről, amely cégben az állam 49 százalékos részesedést szerzett.

Az ellenőrzés március 5-én kezdődött, az erről szóló határozatát várhatóan szerdán teszi közzé honlapján a hivatal. A Főgáznak 60 napon belül kell orvosolnia a hiányosságokat, a többi közt ügyfélszolgálati irodát kell nyitnia több városban, de biztosítani kell a telefonos ügyintézés törvényi feltételeit is.

A Főgázt a fogyasztóvédelmi hatóság is vizsgálta, valamint annak földgázelosztási kft-jét - tette hozzá Németh Szilárd. Megállapította, hogy január 1-je óta csaknem 630 ezer fogyasztási helyre nem küldtek megfelelő számlaképű számlát, sok helyen pedig nem tüntették fel helyesen az alapdíj összegét. Számos probléma volt a bediktált fogyasztás elszámolásával is.  

A politikus megerősítette: a rezsicsökkentés folytatódni fog, és továbbra is cél egy olyan közműszolgáltató létrehozása, amely közösségi tulajdonban van. Nemzeti érdeknek nevezte, hogy az Európában legolcsóbb energiához jussanak a magyar családok és vállalkozások.

A képviselő beszámolt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál a közműszolgáltatásokkal kapcsolatban végzett vizsgálatok eredményeiről is.

Közölte: az energetikai hivatal, amely tavaly mintegy 39 millió forintnyi bírságot szabott ki, idén viszont ennek összege már április elején elérte a 31 milliót, 2014-ben megduplázza a fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársak számát, több mint hatvan főre emelve azt. Hozzátette: tavaly mintegy ötezer panaszt vizsgáltak ki, többségében a földgázszolgáltatással kapcsolatban.  

Emlékeztetett: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2013-ban több mint ezer hatósági eljárást indított és összesen csaknem 430 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, elsősorban a nagy gazdasági erőfölénnyel bíró villamosenergia- és gázszolgáltatókra. Általában nem szabályszerű számlázás, a ki- és bekapcsolás mikéntje vagy a rezsicsökkentés elégtelen végrehajtása miatt – fűzte hozzá.

A hatóság kilenc nagy cégnél alkalmazott kötbért nagyjából 350 millió forint értékben. Bár ebből két bírság kiszabását a bíróság első fokon megsemmisítette, a hatóság mindkét esetben a Kúriához fordult. A másik hét eljárás több mint 200 millió forintos kötbért takar - ismertette.

Felidézte azt is: több százezer számla esetében nem hajtották végre a rezsicsökkentést, főleg három nagy cég. Közülük a pontatlan számlákat küldő Tigáz, amelynek hibás gyakorlatával többségében a fogyasztók jártak jól, vállaltak, hogy ezt a többletet nem szedi be, a jogtalanul beszedett összegeket viszont visszafizeti. Két esetben szemétszállítással kapcsolatos kötbért szabtak ki – folytatat Németh Szilárd.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!