2p

Csaknem 300 ezer ember utazási tervei váltak semmivé, és több tízezren rekedtek külföldön, miután minden idők egyik legnagyobb idegenforgalmi csődjét jelentette be egy nagy brit utaztató cég.

Az XL-ről, a harmadik legnagyobb brit utazási irodáról - amelynek saját légitársasága, emellett több szakosított utazásszervező cége van - már péntek hajnalban kiderült, hogy pénzügyi nehézségekkel küszködik, és csődgondnokság alá helyezte magát.

A vállalat elnökének péntek délutáni tájékoztatójából azonban kiderült az is, hogy a cég csődje miatt 90 ezren rekedtek külföldön. További 200 ezer azoknak a száma, akiknek jövőbeni utazásokra van foglalásuk az XL-nél, ám nem számíthatnak arra, hogy eljutnak a kiválasztott üdülőhelyre.

A csőd hirtelen mivoltát jelzi, hogy az XL egyik teli repülőgépéből, amely Floridából indult volna haza, a felszállás előtt néhány perccel szállították ki az utasokat.

A pórul járt utasokon a konkurens cégek igyekeznek segíteni. A British Airways, a legnagyobb brit légitársaság vezérigazgatója, Willie Walsh pénteken bejelentette: a BA menetrenden kívüli járatokat indít azokra a helyekre, ahonnan az XL ügyfelei nem tudnak hazatérni. Az első ilyen járat a Floridában rekedt utasokért indul.

Az Easyjet, a BMI, a Flybe és a Ryanair szintén felajánlotta, hogy a földközi-tengeri és más európai üdülőhelyeken hátrahagyott utasokat hazaszállítja. Az XL 21 saját repülőgépe pénteken már nem indult el, erről azonban több száz utas csak akkor szerzett tudomást, amikor reggel kiment a repülőtérre.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!