2p

Éjszaka megérkezett az első Van Hool-autóbusz a BKV-hoz. A 32 darab használt belga jármű egyszerre, szeptemberi iskolakezdéssel áll majd forgalomba a budapesti tömegközlekedésben. A közlekedési társaság autóbuszonként 70 ezer eurót (19,6 millió forintot) fizet a Van Hoolnak.

Szerda éjszaka begördült az első használt autóbusz a Van Hool gyárból a BKV garázsába. Az alacsony padlós, csuklós jármű saját kerekein tette meg az utat Belgiumból Budapestre.

Az elkövetkezendő hetekben még 31, nyolc éves átlagéletkorú társa követi, így a honosítási eljárás után, valamint a légkondicionáló berendezések és nagyobb utastéri ablakok beszerelését követően szállíthatják majd az utasokat.

Szilágyi Károlytól, a BKV Zrt. szóvivőjétől megtudtuk, hogy a 32 darab autóbusz egyszerre, várhatóan a szeptemberi iskolakezdéssel fog debütálni a budapesti utcákon. A szóvivő azt egyelőre nem árulta el, melyik vonalakon vetik majd be a járgányokat.

Buszok húszmillióért

Mint arról korábban beszámoltunk, a BKV május 29-én hirdette ki a Van Hoolt a 30 darab használt autóbusz beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesének. A tenderen két cég indult, a belga vállalatra alacsonyabb árajánlata miatt esett a választás.

A közlekedési társaság buszonként 70 ezer eurót (mai árfolyamon 19,6 millió forintot), összesen pedig 2,24 millió eurót (627 millió forintot) fizet majd a cégnek.      

A BKV alacsonypadlós, városi, maximum tíz éves csuklós autóbusz szállítását írta elő, amelyek minimum 100 fő befogadó képességűek.

A beszerzésre azért volt szükség, mert a társaság saját bevallása szerint nem rendelkezik elegendő járművel a szolgáltatások teljesítéséhez. Ráadásul a buszok átlagos életkora idén már meghaladja a 16 évet, és a felújítások sem oldják meg a műszaki problémákat.

A több mint 60 éves múltra visszatekintő belga járműgyártó vállalat évente 1600 buszt gyárt le, összesen 4500 embert foglalkoztat. Éves forgalma mintegy 450 millió euró, aminek kétharmada buszok eladásából származik.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!