2p

A felszámolás alatt álló Pápai Hús Zrt. kistermelő beszállítóit az Európai Unió szabályai szerinti "de minimis" támogatásban részesíti az állam - az erről szóló FVM rendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

A cég a bankoknak 2,5 milliárd, a beszállítóknak kétmilliárd forinttal tartozik, ugyancsak kétmilliárd a vevőivel szembeni követelése. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára már akkor a kistermelők kompenzációjáról beszélt (ezek száma négyszázra tehető).

Azok jogosultak támogatásra, akiknek - élőállat beszállításából - legfeljebb ötmillió forinttal tartozik a társaság, és ezt a követelést a hitelező nyilvántartásba vette, vagy pedig végrehajtható okirat van a követelésről. A forrás a minisztérium költségvetésében a folyó kiadások és jövedelemtámogatások alatt elkülönített 98,6 milliárd forint.

A támogatás összege az uniós szabályok szerint legfeljebb 750 ezer forint lehet. Akinek lejárt köztartozása van, az nem kaphat támogatást. A támogatást a rendelet mellékletében szereplő űrlap kitöltésével kell kérni. A felszámolóhoz eljuttatott kérelmet a felszámoló a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Hivatalának (MVH) adja tovább. A döntést az MVH hozza meg.

A rendelet szerint a támogatásra jogosult hitelezőket a felszámoló május 5-ig értesíti a lehetőségről. A termelőknek innen számítva 45 napjuk lesz arra, hogy az említett nyomtatványt kitöltsék és eljuttassák a felszámolónak. Ha ezt elmulasztják, akkor elveszett a támogatási igényük.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!