A TM-Line a jövő év első felében kívánja benyújtani a zárójelentést a felszámolást elrendelő megyei bíróságnak, ha a bábolnai céggel szembeni kártérítési és felelősségvállalási perek is befejeződnek. A hazai agrárium egykori „zászlóshajójának” nevezett vállalat jogutód nélkül szűnik meg.
A felszámoló nemrégiben értékesítette a bábolnai társaság szendrői gazdaságának eszközvagyonát a volt dolgozók tulajdonában lévő Abodfarm Kft.-nek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. pedig a cég kerteskői eszközeit adta el még a felszámolás márciusi megindulása előtt. Utóbbi egységet – a hozzá tartozó mintegy 500 hektáros állami földterülettel együtt – Walter András helyi gazdálkodó és két további magánszemély vehette meg.
A TM-Line a közelmúltban árverésen értékesített negyvenöt bábolnai mezőgazdasági gépet is, ezek ellenértékeként több mint húszmillió forint folyt be. A fennmaradó, kilencven-száz darabos gépállományt a tartósan állami tulajdonban lévő Bábolna Nemzeti Ménesbirtok (BNM) Kft. használja, amely a még meglévő, mintegy 11 ezer hektáros bábolnai állami termőföld kényszerhasznosítását is végzi.
A TM-Line csoportos létszámleépítés keretében máig 180 munkavállalótól vált meg, így a cégnél ma már csak nyolc főt foglalkoztat. Ők hatósági ellenőrzési és archiválási feladatokat látnak el. A dolgozók június közepéig végeztek bérmunkát a BNM által használt földeken, azóta a Bábolna Zrt. termelőtevékenységet nem folytat, írja a Világgazdaság.