A javaslat kiemeli, hogy szabályai csak a gazdasági reklámtevékenységre vonatkoznak, tehát a politikai és társadalmi célú reklámok nem tartoznak a körébe. Ugyanakkor a gazdasági reklám körében is megengedi, hogy törvény - vagy annak felhatalmazása alapján rendelet - egyes áruk reklámjára, illetve egyes kommunikációs eszközökben való közzétételre speciális szabályokat állapítson meg.
A megtévesztő reklám a vállalkozások közti kapcsolatra szűkül, magánszemély - miután kívül esik a gazdasági tevékenység körén - nem lehet "megtévesztett". Módosul a reklám célzottjának a megnevezése is: az eddigi fogyasztó helyett a "reklám címzettje" került be a fogalmak körébe.
Korlátok közé kerül a direkt marketing. Magánszemélyeket reklámmal megkeresni - történjen az bármilyen eszközzel - csak akkor lehet, ha az illetők ehhez előzetesen kifejezetten hozzájárultak. Róluk a reklámozó, a reklámszolgáltató, valamint a reklám közzétevője nyilvántartást köteles vezetni, amely a személyi adatokat tartalmazza. Az érintett a hozzájárulását bármikor, ingyen visszavonhatja.
A burkolt reklám nem jelenik meg külön a javaslatban, mivel - az indoklás szerint - annak tilalma a fogyasztóvédelmi törvény módosításába került be, az erről szóló javaslat is a parlament előtt fekszik.
Dohányreklám: vannak kivételek
A magyar szabályok kategorikusan tiltják a dohány reklámozását. Ez továbbra is bent marad a reklámtörvényben, de szűk körben kivételeket fogalmaz meg a javaslat. Az Egészségügyi Világszervezet keretegyezménye - amelyet Magyarország törvényként kihirdetett - szintén tiltja a dohány reklámozását, továbbá a promóciót és a szponzorálást is. Viszont megengedi, hogy azok az országok, amelyeknek az alkotmánya megengedi, a teljes tiltást oldják.
Az Alkotmánybíróság még 2000-ben hozott határozatot arról, hogy a magyar alkotmányból nem vezethető le a dohányáruk reklámjának teljes tilalma. Így a javaslat megengedi a dohánytermékek forgalmazóinak szóló szakmai célú reklámot, továbbá az Európai Gazdasági Térségben előállított sajtótermékben szereplő reklámot, amennyiben a terméket a térségen kívül terjesztik. Szintén kihelyezhető dohányreklám a dohány-szaküzletekben, ha azt csak a betérők láthatják - erre a reklámra nincs sem tartalmi, sem méret-beli korlátozás.
Más üzletekben csak a dohányáru megnevezését, fotóját, a gyártó nevét lehet kihelyezni az elkülönített forgalmazási helyen. A reklám mérete nem lehet nagyobb az elkülönített hely felületének 20 százalékánál, de legfeljebb 594-szer 841 milliméter méretű lehet.
A szabályok megszegéséért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője együttesen, míg az okozott kár megtérítésért hárman egyetemlegesen felelősek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a jogosult bármelyiküktől behajthatja a kártérítés teljes összegét. Szabályszegéskor - főszabályként - a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. Megtévesztő reklám esetén a Gazdasági Versenyhivatal, az összehasonlító reklámozás kapcsán keletkezett vitában pedig a bíróság jár el a javaslat szerint.