2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Új büntetőeljárást elindítását kezdeményezik az Il Ferro-károsultak - jelentette be a több mint száz autós perközösségét képviselő ügyvéd hétfő Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Hunyadfalvi Balázs közölte, az új eljárás indítását azzal indokolják, hogy a korábbit megszüntető határozat olyan nyomozás lefolytatása után született, amelynek során nem különítették el a 2007. februári tulajdonosváltás utáni szerződéseket.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy korábban a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozott az ügyben, ám ezt a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Mint mondta, úgy tudják, hogy a cég 2007 februárja óta is kötött szerződéseket, és ekkor is, regisztrációs díj címén, több százezer forint nagyságrendű összegeket vettek át az autósoktól. Álláspontja szerint a 2007 februárja után szerződést kötők esetében megáll a csalás gyanúja, hiszen a cég ekkor már feltehetőleg tudta, hogy nem tud majd fizetni.

A sajtótájékoztatón megjelenő, a kártérítési perben az autósokat képviselő Bense László Erik ügyvéd azt közölte, a Fővárosi Bíróságon hétfőn azt a tájékoztatást kapta, hogy hamarosan elbírálják a polgári peres eljárás soronkívüliségét.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!