Az érintett nyolc hatóság együttműködésével mintegy 35-40 ezer ellenőrzés várható, közölte a kormánybiztos. Az akciósorozatban külön figyelmet kapnak a szezonális jellegű termelői és kereskedői tevékenységek, a húsvéti vásárok, az idegenforgalmi programok, illetve az ünnepekhez kapcsolódó rendezvények.
Kondorosi Ferenc emlékeztetett arra, hogy a múlt év végi ünnepekhez kapcsoló Csillagszóró Hadművelet tapasztalatait a kormány már korábban értékelte, sikerült a lakossági közérzetet kedvezően alakítani. A tapasztalatok alapján megfogalmazódott az igény a piacok és vásárok rendjére vonatkozó jogszabályok korszerűsítésére, egy új, egységes bírság-kódex létrehozására.
A kormánybiztos utalt arra, hogy az akciósorozattal nemcsak a feketegazdaság elleni küzdelemét erősítik, hanem szeretnék a piaci esélyegyenlőséget is megteremteni, csökkenteni a fogyasztói kiszolgáltatottságot. Az ellenőrzési sorozat célja még a vásárlói, fogyasztói és eladói tudatosság növelése, a jogkövető magatartás kialakítása. Fontosnak nevezte a kormánybiztos a jogsértés okának feltárását is.
Kondorosi Ferenc kitért arra, hogy az ellenőrzési akcióban a lakosság tájékoztatásával foglalkozó szakemberek is részt vesznek, vásárlói jogokat ismertető szakanyagokat, tájékoztató füzeteket osztanak szét.
A március 31-éig tartó ellenőrzés-sorozat újdonsága, hogy a téli ellenőrzések során együttműködő hatóságokhoz - az APEH, az ÁNTSZ, a FVM, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség és a VPOP mellé - csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság is.