Precedensértékű ítélet során 20 millió forintos, bírságot szabott ki a Philip Morrisra (PM) az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság, megelégelve, hogy a társaság számos korábbi bírság ellenére folytatta jogsértő dohányreklámozási gyakorlatát. A tetemes összeggel egy cigarettás dobozokba helyezett dohányreklám miatt bírságolták a dohányipari céget. Az ügyben a Füstirtók Egyesület kezdeményezésére indult eljárás.
Az eddig gyakorlattal ellentétben, amikor a hatóság csak az egyes konkrét bejelentések alapján jártak el, és vetettek ki alacsonyabb összegű bírságot, most elrettentő mértékű bírság kiszabására került sor. Noha a bejelentés során ismét egyetlen promóció alapján jártak csak el, a felügyelet egy teljes kampánynak megfelelő bírságot szabott ki, igaz a másodfokú ítélet ezt még enyhítheti.
Nem ez az egyetlen ügy, amelyet az idén a Füstirtók Egyesület a PM ellen kezdeményezett, a reklám-felügyeleti eljárások során hat jogerős döntés született, amelyekben összesen 3,4 millió forint bírságot kellet a PM-nek kifizetnie.
Szintén a Füstirtók Egyesület kezdeményezésére 2007. december 10-i jog-erős határozatában Péterfalvi Attilla adatvédelmi biztos arra kötelezte a PM-et, hogy az általa megrendelt promóciók, és egyéb akciók során jogellenesen összegyűjtött illegális személyes adatot harminc napon belül semmisítse meg. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2007. november 21-i határozatában egymillió forint bírságot szabott ki jogerősen az illegális adatgyűjtés telefonszámát tartalmazó PM plakátoknak helyt adó SPAR Magyarország Kft-re.
A PM-nél sokkal rosszabbul járt a közelmúltban a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., amelyet első fokon háromszázmillió forintos bírsággal sújtotta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amiért a cigarettagyár 2007. elején 1638 promócióból álló dohányreklám kampányt rendelt meg 731 helyszínen.