2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ugyan a Samsung vezetői cáfolják az újabb korrupciós vádakat, ám most független vizsgálatot rendeltek el ellenük. Igaz, korábban a Hyundai elnöke is komolyabb büntetés nélkül megúszta a vesztegetési ügyét.

A dél-koreai parlament jóváhagyta, hogy a Samsungnál felmerült korrupciógyanús eseteket független vizsgálatoknak vessék alá. Az ügy azután került a nagypolitika asztalára, hogy a napokban a cég egyik korábbi vezetője azt állította, hogy a társaság politikusok és rendőrök segítségével tussolt el a múltban ilyen eseteket.

A Samsung tiltakozását fejezte ki az ügy kapcsán, és tagadják, hogy titkos pénzalapot működtetnének, amely politikusok, közszereplők és vállalati vezetők megvesztegetését hivatott kezelni.

Az elmúlt időszakban Koreában látszólag komolyan kezdték venni a gazdasági bűnügyek kezelését, és több esetben is bíróság elé kerültek ismert cégek vezetői. Az idei év folyamán például hat korábbi Samsung vezető vallotta magát bűnösnek, mivel megpróbálták törvénytelen eszközökkel befolyásolni az általuk forgalmazott mikrochipek árát. Emellett tavaly például vizsgálat indult a Citigroup szöuli irodája ellen is, amelyet egy látványos kommandós attakkal vezetett fel az ügyészség.

A legnagyobb visszhangot ugyanakkor a Hyundai korábbi elnökének az ügye kapta. A vezetőre az ügyészek előbb 6 év börtönbüntetést kértek, majd első fokon 3 év szabadságvesztésre ítélték. Chung Mong-koo, a hatodik legnagyobb autógyártó vezére azonban végül megúszta az ügyet. A szöuli legfelsőbb bíróság börtönbüntetés helyett közmunkára ítélte a vezetőt.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!