Az a céljuk, hogy fenntartsák mind az integrátori, mind a hűtőházi, mind a borászati tevékenység működését és zavartalan legyen a szőlőfelvásárlás is. A társaság mintegy 300 embert foglalkoztat, illetve több mint ezer környékbeli agrártermelővel áll szerződéses kapcsolatban - közölte Varsányi István.
A felszámoló elmondta, hogy jelenleg a cég gazdasági helyzetének felmérése, illetve az adósságállomány összegének meghatározása folyik. Eközben a hitelezőknek is az az érdekük, hogy zavartalan legyen a termelés - szögezte le.
A község önkormányzata abban bízik, hogy megőrizhető a település és a térség számára a Szőlőskert tevékenysége. Ugyanis a község 3400 lakosának majd mindegyike valamilyen módon kapcsolatban áll a céggel - hangsúlyozta az MTI érdeklődésére Nagyréde polgármestere.
Egyelőre nem érzik az eljárás hátrányait, vagyis zavartalanul folyik a termelés - fűzte hozzá Balázs József. Az önkormányzati vezető úgy vélekedett, hogy a hibás árfolyam-politika nyomán erősödő forint, illetve az állami elvonások növekvő mértéke okozta a nagyrészt exportra termelő társaság csődjét.