2p

A nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét az idehaza Arany EFFIE díjat kapott reklám.

A DDB Budapest által a Rauch Hungária Kft. Yippy márkájának bevezetésére készített szpotja a New York Festivals részeként megrendezett AME (Advertising and Marketing Effectivness) Awards megmérettetésén bronz fokozatot szerzett a nem-alkoholos italok kategóriájában. A többszörösen díjnyertes kampány stratégiai tervezése Varga Renáta, a DDB Budapest stratégiai igazgatója, a kreatív anyagok tervezése pedig Simon Zoltán, az ügynökség kreatív igazgatója nevéhez fűződik.

Az idén 10. évfordulóját ünneplő AME Awardson a reklámok kreativitása mellett azok hatékonyságát is értékelik. A nemzetközi zsűri tagjai marketing szakértők, hirdetők és reklámügynökségi szakemberek. Az alkotásokat kategóriánként bírálják el: először azt veszik górcső alá, hogy a különféle kampányok kreatív elemei mennyire felelnek meg a kategórián belüli elvárásoknak, majd az egyes kampányok piacra gyakorolt hatását vizsgálják.

A DDB Budapest már másodszor részesült az AME elismerésében: tavaly a McDonald's számára készített McFarm óriásplakát kampányával ugyancsak bronz fokozatot nyert. Ez az első nemzetközi díj, amit a DDB Budapest idén nyert, s egyben folytatása az ügynökség tavalyi sikersorozatátának: 2003-ban 16 hazai és nemzetközi elismerésével Magyarország legdíjazottabb reklámügynöksége lett.

Kapcsoló anyag
Döntőbe jutott New Yorkban egy magyar reklámfilm

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!