2p

Vasárnap indítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a közforgalmú hajójáratokat, amelyek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek.

A Duna fővárosi szakaszán három járattal lehet utazni, a D11 és D12 jelzésűek hétköznaponként közlekednek, a D13-ok pedig hétvégénként.

A D11-es Újpest, Árpád úttól indul és a Meder utca, Népfürdő út, Jászai tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Szent Gellért tér, Boráros tér, Haller utca, A38 állóhajó útvonalon közlekedik, egyórás követési idővel. Betétjáratként indul el a D12-es, amely csúcsforgalomban a Kopaszi-gát és a Rómaifürdő között szállít utasokat, szintén óránként. A járat megáll az Óbudai-szigetnél is. Hétvégén a Rómaifürdő és Kopaszi-gát között óránként jár a D13-as.

A 493 millió forintos beruházás során főként a kikötőket újították fel, továbbá modernizálták a hajók belső terét, és ingyenes wifivel is ellátták. A költségek 90 százalékát az unió finanszírozta.

A járatokat hétköznap 400 forintos, helyszínen váltott menetjeggyel vagy 24 órás, illetve annál hosszabb érvényességű jeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni, hétvégén viszont csak helyszínen váltott jeggyel. A 6 éven aluliak és 65 év felettiek mindennap ingyen utazhatnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!