2p

Sajtóértesülések szerint milliárdos veszteséget okozhatott tavaly az RWE német energiaszolgáltató konszernnek a megújítható energiaforrások növekvő szerepe miatt az energiaellátásból kiszoruló hagyományos erőműveinek értékvesztése.

A Spiegel és a Handelsblatt felügyelőbizottsági tagoktól származó értesülései szerint az RWE 2013-as nettó vesztesége elérheti a hárommilliárd eurót is. A megújítható energiaforrások egyre növekvő kiaknázása miatt az RWE gáz- és széntüzelésű erőműveit egyre ritkábban kapcsolják rá az áramellátó hálózatra. Az értékvesztési leírás pedig veszteségbe fordíthatja a konszern éves mérlegét.

Az RWE a jövő héten kedden, március 4-én teszi közzé éves eredmény beszámolóját. Amennyiben az értesülések valósnak bizonyulnak, a második legnagyobb német energiaszolgáltató konszern, az RWE a második világháború óta első alkalommal zár majd veszteséggel egy évet. Az RWE szóvivője nem kommentálta a médiaértesüléseket. Elemzők szerint az RWE működési eredménye viszont az előrejelzéseknek megfelelő lesz.

Az RWE hagyományos erőművei amikor üzemelnek, már akkor is alig termelnek nyereséget, vagy egyenesen veszteségesek. Az erőművek eredetileg megawattóránként 50 euró bevételt termeltek, a megújítható energiaforrások előretörése azonban a 2014-es és 2015-ös évekre kötött kontraktusokban már 35 euróra szorította le egy megawattóra díjbevételét. A nehéz piaci helyzetre az RWE átfogó költségtakarékossági programmal reagált. A konszern 2016-ig 6750 alkalmazottat tervez elbocsátani, ebből 4750-et Németországban. A beruházásait 2015-ig kétmilliárd euróval fogja vissza.

Az RWE más energiaszolgáltatókkal együtt "kapacitás piac" létesítését szorgalmazza annak érdekében, hogy az ellátási biztonság garantálásában játszott fontos szerepük elismeréseként valamilyen módon finanszírozni lehessen a kihasználatlanul hagyott hagyományos energiatermelési kapacitások fenntartását is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!