2p

Egyetlen licitálóként a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) indult a Rác fürdő és a mellette levő hotel árverésén. Így nem meglepő, hogy meg is szerezte a páratlan értéket képviselő épületegyüttest. A vételár ötmilliárd forint lett.

Stílusosan a Széchenyi-fürdő különtermében rendezték meg a Rác fürdő és hotel nyílt árverését hétfő délelőtt - írja laptársunk, a Privátbankár. A Rác Nosztalgia Kft. felszámolója a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ötmilliárd forintos kikiáltási áron hirdette meg a licitet - sorrendben a másodikat. A március végi elektronikus eljárása ugyanis váratlanul megszakadt. Az árverési felhívás ugyan megjelent az elektronikus árverési felületen, ám néhány órával később rejtélyesen el is tűnt onnan. (A rövid határidő ellenére három jelentkező lépett be a felületre.) A hirdetmény eltűnését később a titkosság sérelmével indokolták.

A mai nyílt árverésre tehát jó reményekkel indult a felszámoló - ám végül csak a BGYH regisztrálta be magát és fizette be az árverési előleget - 254 millió forintot. (A fővárosi fürdőcégen kívül a Magyar Államnak és az I. kerületnek is elővételi joga volt a két épületre.

11 éve áll üresen (Fotó: MTI/Jászai Csaba)
11 éve áll üresen (Fotó: MTI/Jászai Csaba)

A rövid ideig tartó árverésen - amelyen elméletben 2 milliós lépésekkel emelkedett volna a licit - tehát egyedül a BGYH jelent meg, és az ötmilliárd forintos kikiáltási áron veheti így meg a Rác Nosztalgia Kft.-t.

A Tabánban található - és korábban pazarul felújított Rác Fürdő 11 éve áll üresen - és pusztul rohamosan. A 3,3 ezer négyzetméteres néhány éve még gyönyörűen kinéző, de az elmúlt időszakban alaposan legatyásodott fürdőhöz egy kétezer négyzetméteres, 67 szobás hotelt építettek - ez sem nyílt meg eddig.  

A licit elmaradását nem elsősorban az ötmilliárdos induló ár indokolta. A bonyodalmat az okozza, hogy a fürdő alatti földterület és a vízjog a főváros cégéhez, a Budapest Gyógyvizei és Hévizei (BGYH) tartozik. A két épületet üzemeltetni tehát elsősorban a BGYH-nak éri meg – az újabb felújítást követően.  

Ez várhatóan további milliárdokba kerül majd, mert a gépészet, a liftek és az épületek alagsora is  gyalázatos állapotban van - ez utóbbit néhány éve elöntötte az árvíz és ezért tönkrementek az ott működő berendezések is. A gyógyfürdő műemlék épületének a hotelnek a felújítása szerény számítások szerint is legalább 3 milliárd forintba kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!