2p

Nem találta ugyanis versenyt korlátozónak az olasz Generali és a német Ergo magyar leánycégeinek összefonódását.

Az olasz Generali április elején állapodott meg a német Ergóval utóbbi teljes magyarországi és szlovákiai biztosítási portálja átvételéről. Ahhoz azonban, hogy a Generali Biztosító Zrt. portfólió-átruházási szerződések révén megszerezhesse az Ergo Életbiztosító Zrt. életbiztosítási, valamint az Ergo Versicherung Aktiengesellschaft Magyarországi Fióktelepe nem-életbiztosítási szerződésállományát, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyására volt szükség, mivel a törvény értelmében a két cég között összefonódás jön létre. Ehhez kért – mint arról elsőként az Mfor.hu beszámolt – a Generali hétfőn engedélyt, amit alig huszonnégy óra leforgása alatt meg is kapott.

Nem nő jelentősen a hazai piaci pozíciója
Nem nő jelentősen a hazai piaci pozíciója

Érthető, hogy a GVH nem találta versenyt korlátozónak az összefonódást. Míg ugyanis díjbevételei alapján 2017-ben a 25 hazai biztosító közül a Generali a második volt, közel 132 milliárd forinttal, addig az Ergo csupán a 21., 3,8 milliárddal. A lista élén az Allianz Hungária állt csaknem 145 milliárddal, míg a harmadik helyen a Groupama tanyázott, 107,5 milliárdos díjbevétellel (a 2018-as adatok még nem állnak rendelkezésre). Míg a Generali a 2017-es évet 9,3 milliárd forintot megközelítő adózott nyereséggel zárta, addig az Ergo 135 milliós mínuszt halmozott fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!