2019. március 22. 05:36

Az Országgyűlés Hivatala 5 évre szóló szerződést kötött 2 céggel, az egyik Magyarország egyik legjobb séfjének rendezvényszervező Kft.-je.

Még tavaly év végén, december 12-én kötött bérleti előszerződést az Országgyűlés Hivatala a Séf Asztala Étterem Kft.-vel és a CER Kft.-vel a Kossuth tér 6. szám alatt található ingatlannal összefüggésben. Önmagában a cím talán nem jelent sokat, de némi keresgélés után hamar kiderül: ez az Országgyűlés volt MTESZ-székház helyén épülő új irodaháza lesz. A nettó 9 milliárd forintból elkészülő irodaház éttermének üzemeltetését - vélhetően hasonló megfontolásokból, mint a Miniszterelnökség esetében - nem bízták akárkire, sőt, még magasabb bérleti díjat is szed az Országgyűlés Hivatala, mint amennyit a Gundel fizet a Miniszterelnökségnek.

Az Arch Studio látványterve (Fotó: epiteszforum.hu) Az Arch Studio látványterve (Fotó: epiteszforum.hu)

A szerződő cégek 136,96 millió forintot fizetnek összesen az Országgyűlés Hivatalának, ami havi 2,6 millió forintos havi bérleti díjat eredményez. A kontraktus 2023. december 12-ig szól, viszont mivel előszerződésről van szó, az csak az ingatlan használatba vételét követő 15 napon belül lép hatályba, tervezetten 2019. szeptemberében. Innentől számítva pedig "csak" 51 hónapra tudjuk elosztani a szerződésben foglalt összeget. Így valamivel nagyobb havi bérleti díjat kaptunk eredményül, mint amennyit a Gundel fizet a Miniszterelnökségnek a menza üzemeltetésével összefüggésben. A sajtóban megjelent információk szerint a Várban működő menzáért havi 2,5 milliót perkál az étterem.

Frissítés:
A szerződő cégek tulajdonosa, az Eventrend Global Kft. pontosítást juttatott el szerkesztőségünkhoz. Mint írják, a parlament új irodaházában nyíló egység nem a dolgozók számára kialakított étterem lesz, azt mindenki látogathatja majd. A kínálat hasonló lesz a Westendben működő egységben elérhetőhöz, annyi különbséggel, hogy itt egy kézműves pékséget is nyitni fognak.

Információink szerint az irodaházban más vendéglátó-egység nem nyílik majd.

Visszatérve a parlament új irodaházába tervezett menzához, a két szerződő cég, a Séf Asztala Étterem és a CER Kft. is egyaránt köthető Wolf Andráshoz, aki az egyik legjobb magyar séfként híresült el; ő a New York Kávéház és a Salon étterem séfje is.

A Séf Asztala Étterem Kft.-t 2012. februárjában alapították, jegyzett tőkéje 3 millió forint, tulajdonosa az Eventrend Global Kft, mely 3 társaságon keresztül Váli Péterhez, Váliné Baranyi Boglárkához, Kőrössy Zoltánhoz és Nagy Gáborhoz kötődik. A Séf Asztala Étterem üzemelteti a Westendben és a Papp László Sportarénában működő Séf Asztala éttermeket, melyek étlapjáért és menüjéért Wolf András felel. Az étterem egyébként street food jelleggel bír, a rántott húst kínálják újabb köntösben. Bár az új irodaházban vélhetően másabb árszabást fognak kialakítani, jó kiindulópont lehet az étterem jelenlegi - Facebook-oldalon található - étlapja. Eszerint

  • egy rántott húsos zsemle 1190 forint, menüben 1890, amihez üditő és sült krumpli is jár,
  • egy kolbászos kifli önmagában 1290, menüben 1990,
  • a séf salátája rántott csirkemellel 1690, szent jakab sajttal 2090 forint, ha menüben kéri a vendég, akkor 1890, illetve 2290 forintot kell kipengetnie,
  • ezen kívül kínálnak még krumplinudlit is, a kis adag 790, a nagy adag 1090 forint, hozzá választható egyebek mellett baracklekvár vagy vanília öntet, illetve szórásként karamellizált dió vagy édes mák.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/?>

A CER Kft. azonban már nem ismeretlen cég az Országgyűlés Hivatalának, hiszen ez volt az egyik cég, melynek 2018 szeptember végéig szóló bérleti szerződése volt a Látogatóközpont Kávézójára vonatkozóan. A szintén 2012-ben alapított CER Kft. székhelye megegyezik a Séf Asztala Éttermével, tulajdonosai az Eventrend Global mellett a Magyary Jenő tulajdonában álló Falcon Investment Kft., és a Wolf András, mint egyedüli tulajdonos által jegyzett WA Food Kft.

A CER Kft.-nek 2017-ben 2,3 milliárdos árbevétele volt, melyből a végén 85 millió forint nyereség marad, a Séf Asztala Étteremnek azonban ennyire jól nem megy. Az elérhető legutóbbi beszámoló szerint 2017-ben "mindössze" 196 milliós árbevételt ért el - ami egyébként az elmúlt évek legnagyobbja -, ebből a végére azonban 24 milliós veszteség maradt.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.