1p

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

Nem tilos többet dolgozni a diszkontláncnál.

 

A Penny Market közleménye szerint "tovább erősítve a munkatársakkal való együttműködést", megállapodtak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével, valamint a Penny Market Kft. Üzemi Tanácsával a túlóratörvényről.

Ennek értelmében a Penny Market Kft. a Kollektív szerződésben meghatározott évi túlmunkakeret mértékét nem emeli.

Viszont azok számára, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, a cég lehetővé teszi a magasabb, évente akár 400 óra túlmunkát. Mint megjegyzik egyúttal, erre kizárólag valódi önkéntesség alapján van lehetőség, valamint egy külön megállapodás megkötése is szükséges a munkavállalói érdekképviseletek közreműködésével.

Eddig a Spar, a Tesco és a Media Markt jelezte, nem élnek a túlmunkával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!