2p

Barna Zsolt lesz szeptember elsejétől a Magyar Bankholding Zrt. alelnöke.

A neves bankszakember kinevezésével tovább erősödik a Magyar Bankholding Zrt. vezetése, Vida József elnök-vezérigazgató, valamint Balog Ádám és Bencze András igazgatósági tagok mellett - írta közleményében a Mészáros Csoport.

Barna Zsolt (Fotó: OTP)
Barna Zsolt (Fotó: OTP)

A bankholding a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB), az MKB Bank Nyrt. (MKB) és a Budapest Bank Zrt. (BB) egyesülésével egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozását hivatott előkészíteni.

Barna Zsolt egyik legfontosabb feladatának az új óriásbank sikeres pályára állítását nevezte a vezérigazgatóval szoros együttműködésben és feladatmegosztásban. Stratégiai cél ugyanis, hogy a három pénzintézett fúziójával létrejövő bankcsoport a szektor egyik legjelentősebb szereplőjévé váljon a következő 5 évben.

Az elismert bankárnak további meghatározó feladatai is lesznek a magyar gazdasági élet kulcsszereplőjének számító Mészáros Csoporton belül: aktívan részt vesz a cégcsoport stratégiai céljainak kialakításában és azok megvalósításának irányításában, valamint vállalatirányítási- és külföldi akvizíciókban szerzett tapasztalatait kamatoztatva tervezi és irányítja a Mészáros Csoport nemzetközi piacon történő terjeszkedését.

Lapunk ebben a cikkben számolt be Barna Zsolt távozásáról az OTP-től, már akkor jeleztük, hogy a szakember végül az állami hátszéllel formálódó megabanknál köthet ki.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!