2p

Visszavonta a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyének környezetvédelmi engedélyét a másodfokú hatóság, és azonnali hatállyal megtiltotta a működését – tájékoztatott Bögi Viktória, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára.

A szaktárca államtitkárának tájékoztatása szerint a hatósági felülvizsgálat során megállapították, hogy a telephelyen előállított, fedőanyagként használni kívánt anyagok szennyezőanyag-tartalma jelentősen meghaladta a biztonságos mértéket. Ez a működés közvetlenül veszélyeztette a környező talajt, valamint a felszín alatti vizeket.

„A korábban tapasztalt jogszabálysértések, az ismételt benzolszennyezések és a legutóbbi olajkiömlés végleg bebizonyították, hogy ez a működés fenntarthatatlan és veszélyes” – írta Bögi Viktória a Facebook-oldalán.

Szigorú határidőket kaptak a hulladék elszállítására

A határozat azonnal végrehajtható, így a Mészáros-csoporthoz tartozó cégnek haladéktalanul fel kell függesztenie a tevékenységét. A döntés értelmében a vállalkozásnak 60 napon belül el kell szállítania a telephelyen eddig felhalmozott teljes hulladékmennyiséget, szeptember végéig pedig be kell nyújtania a hatóságnak a létesítmény végleges megszüntetésére vonatkozó részletes terveket.

Az oroszlányi telephelyen nem ez volt az első környezetvédelmi fennakadás. Április végén a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal egy üzemi balesetet követően már ideiglenesen megtiltotta egyes technológiák folytatását, valamint a hulladékok beszállítását és átvételét. Akkor a vállalatcsoport jelezte, hogy a talajvíz szennyeződésére utaló jeleket észleltek a monitoringterületen, ám a népegészségügyi szakhatóság akkori állásfoglalása szerint közvetlen közegészségügyi vagy járványügyi kockázat nem merült fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!