1p

Alig egy hónap múlva munkába is állhatna. 

Megerősítésre került lapunk napokkal ezelőtt, elsőként megírt értesülése arról, hogy ki lehet az új bankvezér. A tőzsde oldalán közzétett dokumentumokból derült ki, hogy a ma tartott rendkívüli közgyűlésen hivatalosan is Barna Zsoltot jelölték a távozó Balog Ádám helyére, így a szakember 2021. január elsejétől az igazgatóság elnöke és egyben az MKB Bank Nyrt. vezérigazgatója is lehet.

Barna Zsolt a pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 2010 óta pedig az OTP Csoportnál dolgozott: 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnökvezérigazgatói, emellett szinte ugyanebben az időben az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be. 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybank igazgatóságának elnöke volt, 2020. júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Idén október 30-tól pedig a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke lett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!