2p

Egészen elképesztő dolgok történtek ma a Ryanair Budapest-Las Palmas járatán. A cég közölte az utasokkal: nem viszik el a csomagjaikat, és akinek ez nem felel meg, leszállhat a gépről.

Az Index már a múlt héten arról írt, hogy a Ryanair vasárnapi Budapest-Las Palmas járatával a csomagok jelentős hányada nem érkezett meg, emiatt 70-80 utas csomagok nélkül maradt a Kanári-szigeteken. Már a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is gond volt a járattal, a csomagfeladás órákig tartott,végül a Ryanair gépe egyórás késéssel felszállt Budapestről, majd amikor megérkeztek a Kanári-szigetekre, közölték az utasokkal, hogy a csomagok Budapesten, leghamarabb három nap múlva, szerdán kaphatják meg.

Most, egy héttel később ugyanerről a Budapest-Las Palmas járatról hívta a lapot egy utas, hogy a Ryanair éppen megismétli a múlt heti produkciót. Annyi különbséggel, hogy most már Budapesten közölték az utasokkal, hogy a csomagokat nem viszi el a gép.

A lapot megint egy olvasó tájékoztatta, aki azt mondta, bejelentették nekik, hogy a gép túlsúlyos, ezért leszedik a csomagokat a csomagtérből. Majd elmondása szerint választás elé állították őket: vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a csomagjaikat kint, vagy ha ez így nem jó nekik, akkor szálljanak le. Az utasok nem vették jó néven a dolgot, olyannyira, nem, hogy 

"KB 50 EMBER LESZÁLLT A GÉPRŐL, ÜVÖLTÖZVE ÉS ELÁLLJÁK A GÉP ÚTJÁT"

- írta egy másik olvasó. Végül a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, nem kell szerdáig várniuk kint rá, vagy ma, vagy legkésőbb holnap az is meg fog majd érkezni. A helyszínre rendőrök is érkeztek. 

Közben az emberek a kiszedett bőröndökből próbálják gyorsan kivenni azokat a fontosabb dolgaikat, amikre szükségük lesz addig is, míg meg nem érkezik az egész bőrönd a Kanári-szigetekre.

A vállalat sem most, sem a múlt héten nem kommentálta a történteket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!