2p

Egzotikus országokba szervezett utakat.

Már augusztus 25-én csütörtökön értesítette utasait a Lagun Travel, hogy befejezi a működését - írja az utazomajom.hu. Erről pénteken már a cég honlapja is árulkodik.

Csütörtökön az iroda alapító tulajdonostársa küldött levelet az utasoknak, amiben "megrendülten tudatja", hogy kénytelenek megszüntetni az utazási tevékenységet és az augusztus 25-től induló utazásokat már nem tudják biztosítani.

A tájékoztatóban szóba kerülnek olyan működési nehézségek amelyeket a koronavírus vagy a háború okozott. Az elmúlt időszakban az iroda tőkéjét, de még a tulajdonosok saját forrásait is felhasználták, hogy biztosíthassák az utazásokat. A partnereik nagy része 50 százalékot emelt a már meglévő foglalásokon, illetve a forint romlás is hatalmas problémát okozott a működésben.

A cég biztosítója csak a kint ragadt utazókat költségeit fedezi, a későbbi utazásokat nem. Emiatt a LagunTravel más megoldást próbál találni, de jelenleg nem áll rendelkezésre forrás a már befizetett, de még meg nem kezdett utazások visszafizetésére. Saját elmondásuk szerint is évekig tarthat a folyamat.
Az eddigi email és telefonos elérhetőséget már nem élnek, a [email protected] címre írhatnak a károsultak.

A cég már a Facebook és Instragram oldalait is megszüntette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!