3p

Már nem csak a régióban akarnak meghatározó ingatlanpiaci szereplők lenni.

A Duna House az európai ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé akar válni, ezért már nemcsak a régióban, hanem egész Európában keresi a további akvizíciós lehetőségeket, 2 millió és 20 millió euró közötti befektetést terveznek.

Guy Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. társ-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten kijelentette, nem bánták meg, hogy a társaság 2016. novemberében belépett a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a részvényeket prémium kategóriában jegyzik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy részvényük jelenlegi árfolyama nem tükrözi a cég valódi értékét - kedden a részvények záróára 3660 forint volt.

Rámutatott: a részvények árfolyamában nem jelenik meg, hogy a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2018. első felében 1,43 milliárd forint volt, ami 2016. azonos időszakához képest két és félszeres növekedés. Ezen felül a részvényárfolyamra nem volt számottevő hatással sem az osztalékfizetés folyamatos növekedése, sem pedig a MyCity felvásárlása - jelezte.

Kitért arra, hogy a társaság az új piacok keresése mellett a meglévőkre is nagy figyelmet fordít. Ezt azzal támasztotta alá, hogy már Csehországban is elindult a franchise hálózat kiépítése, Magyarországon pedig az eddig létrejött franchise rendszer  bővítésén dolgoznak.

Máté Ferenc a társaság vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: legutóbb november 6-án bővült a társaság, amikor a Duna House cégcsoport lengyel leányvállalata a Metrohouse Franchise S.A. megvásárolta a lengyel Gold Finance Sp. z o.o. hitelközvetítőt. A Gold Finance 2017-ben 63 milliárd forintnyi hitelt közvetített ki, ez az összeg nagyságrendileg megegyezik a teljes Duna House cégcsoport által Magyarországon és Lengyelországban közvetített hitelállománnyal - érzékeltette a felvásárlás jelentőségét Máté Ferenc.

Doron Dymschiz, a cégcsoport másik társ-vezérigazgatója a magyar ingatlanpiac legfontosabb változásai között említette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa - bizonyos feltételek melletti - 2023-ig történő fenntartását, illetve a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának kivezetését. A csok kibővítését és a lakásáfa további fenntartását is pozitív lépésnek nevezte, előbbit a hitelállomány várható növekedése, utóbbit pedig a piacon uralkodó bizonytalanság megszüntetése miatt. Az ltp állami támogatásának kivezetése pedig új pénzpiaci termékeket kidolgozására ösztönzi a cégeket - fűzte hozzá.

Schilling Dániel a társaság gazdasági igazgatója az elemző cégek által megszabott célárfolyamokra hívta fel a figyelmet. A Concorde Értékpapír Zrt. által 4751 forinton meghatározott célárfolyamot a cégcsoport megítélése szerint a részvények jelenlegi árának már meg kellene haladnia - mondta.

A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT prémium kategóriájában. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4340 forint, a legalacsonyabb 3360 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!