2p

A béremelés mellé jár még egymillió forint prémium, emelt vakációs juttatás is - de ez sem volt elég a szakszervezetnek.

Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett egyéb juttatásokat is tartalmaz - közölte az MTI-vel csütörtökön a kecskeméti gyár kommunikációját ellátó társaság.

A tájékoztatás felidézi, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) tavaly a vállalat 2022-es eredményei alapján minden munkavállalónak bruttó 870 ezer forintot fizetett ki. A 2023-as eredmények után az idén ez az összeg bruttó 1 millió 90 forint lesz, amit a jövő héten kapnak meg a dolgozók.

A bértárgyalásokon 2023. októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel. Tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, kedden tartott találkozó sem vezetett megállapodáshoz.

A vezetőség által elfogadott teljes csomag az alapbéremelés mellett az úgynevezett  vakációs juttatás összegét 25 százalékkal megemelte, a kifizetését július elején teljesíti a vállalat. A csomag részeként 2024-ben és 2025-ben összesen 300 000 forint értékű egyszeri kifizetésben részesülnek a munkavállalók két, egyenként 150 000 forintos lépcsőben.

Változatlanul megmaradnak az egyéb kiegészítő juttatások is, mint például az év végi 13. havi fizetés - tették hozzá.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban több mint 4500 ember dolgozik. A vállalat vezetésének meggyőződése szerint a tárgyalások lezárása és az egyoldalú bérrendezés a legjobb megoldás a kecskeméti csapat számára - olvasható a közleményben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!