2p

A KISOSZ szerint erre szükség lesz, ha csak korlátozottan lehetnek nyitva, vagy be kell zárni az eladóhelyeket.

A kereskedőknek már csak bő egy hónapjuk maradt a felkészülésre, januártól legalább egyféle elektronikus fizetési forma használatát kell biztosítaniuk a vevők számára a hatályos előírások alapján. A járványhelyzet alatt azonban más, fontosabb problémákra kell megoldást találniuk, bizonytalan lett a jövő. Ezért a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) kezdeményezni fogja a január elsejei határidő módosítását, amennyiben a plázák és a kisebb boltok korlátozott nyitva tartásra vagy bezárásra kényszerülnének – közölte a Magyar Nemzettel Antalffy Gábor, a testület ügyvezető elnöke.

Amikor még minden szép volt (forrás: pixabay.com)
Amikor még minden szép volt (forrás: pixabay.com)

Vélhetően nem csak a pandémia akadályozza meg a mintegy 60 ezer kereskedőt, hogy elvégezze a házi feladatot - emlékeztet a lap. A Magyar Nemzeti Bank illetékese egy minapi konferencián úgy fogalmazott, hogy a kereskedők egy részéhez még el sem jutott az információ, hogy biztosítani kell január elsejétől az elektronikus fizetés lehetőségét. Az is elhangzott más szakértőtől, hogy akár több mint egy év is eltelhet, mire a kártyával egyenértékű, hasonlóan egyszerű megoldások elterjednek az azonnali fizetésre építve.

Vélemény

Kérdés, hogy a lap által közöltek milyen viszonyban lesznek a pénzügyminisztertől mára várt bejelentéssel. Varga Mihály egy tegnapi posztjában keddre ígérte a gazdaságvédelmi operatív törzs döntésének bejelentését, amellyel – mint mondta – segíteni tudják a pénzügyek olcsóbbá tételét, egyben vissza tudják szorítani a készpénzhasználatot. Az online fizetési eszközök általános bevezetésének elhalasztása nem illeszkedne ebbe a stratégiába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!