2p

Állítólag szó sincs eladásról. 

Katonai és polgári jellegű cégek “védelmi ipari” holdingba szervezésének nyit utat egy friss törvénymódosítás - írja a hvg.hu. Ugyanis elfogadta az Országgyűlés a végszavazás előtti utolsó pillanatban kormánypárti javaslatra módosított salátatörvényt, amely eddig védett, többségi állami tulajdonú vállalkozást kiszervezett a nemzeti vagyonban tartandó körből.

A portál cikke mint emlékeztet: az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről szóló törvényjavaslatban eredetileg nem szerepelt, továbbá a plenáris és szakbizottsági vitában sem került szóba az, amit az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságában (TAB) a kormánypárti tagok módosítójukkal nem sokkal a végszavazás előtt javasoltak. 

A HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. kiskunfélegyházi gyára. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
A HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. kiskunfélegyházi gyára. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A TAB-javaslat indítványozta a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó állami tulajdonban álló társasági részesedések” közül törölni a katonai jellegű HM Armcomot, HM Currust, HM Arzenált, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálatot (100 százalékban állami tulajdonúak) és az 50 százalék+1 szavazatnyi állami tulajdonban álló RÁBA Járműipari Holdingot.

Ahogy arra a hvg.hu cikke is kitér, ellenzéki politikusok szerint a módosítással megnyílna az út több nagy állami cég állami részesedésének privatizációja előtt.  Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságában Fónagy János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára jelezte: csak átmeneti lépésről van szó, mert a cégek egy holdingba kerülnek, azután pedig a holding visszakerül a védett állami vagyoni körbe.

(hvg.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!