3p

Az előbb bankárként, később a médiavállalkozásba való beszállása kapcsán ismertté vált Vida József még tavaly év végén szállt be egy vagyonkezelő vállalkozásba, néhány hete pedig az édesanyja, valamint a Takarékbank volt vezéréhez köthető személyek követték.

Mond valamit Önnek az a név, hogy VM-Line Vagyonkezelő Kft.?  És az, hogy Arthur Bergmann Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.? Utóbbi feltehetően már többet. Hiszen hosszú éveken át élt ez a név, egészen pontosan 2014 májusától 2022 decemberéig, s viselője ügyletei alapján többször is bekerült a hírekbe.

A legjelentősebb vállalkozás, amely kapcsán az Arthur Bergmann megemlítődött, a TV2, amelynek 2019 nyarán lett az egyik tulajdonosa – ahogy arról lapunk is beszámolt. Méghozzá közvetve, az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül, amelynek négy, egyaránt 25-25 százalékos pakettjét birtokló gazdájának egyike az Arthur Bergmann volt. 

Egy másik pedig Vida József, a Takarékbank egykori elnök-vezérigazgatója, aki épp nemrég vásárolta ki a másik három Abraham Goldmann-részvényest.

Az Abraham Goldmann az Arthur Bergmannban is volt egy ideig részvényes, 2018 októbere és 2020 augusztusa között, méghozzá bizalmi vagyonkezelői mivoltában – vagyis, ahogy az már a fentiek alapján kiderült, a két cég keresztbe tulajdonolta egymást. 

2020 augusztusában az Abraham Goldmann pakettje az Isaac Goldmann Zrt.-hez került, amely néhány hónappal korábban az Abraham Goldmannból való kiválással jött létre. Az Isaac alapítójának a kilétére a hivatalos céginformációs rendszerekből nem derült fény, csupán annyi, hogy vezérigazgatója az a Gál Miklós, aki az Abrahamban is tulajdonos volt idén március közepéig, vagyis addig, amíg őt és az ő szintén részvényes cégét Vida kivásárolta.

Vida József nemcsak beszállt, át is keresztelte új érdekeltségét. Fotó: Bánkuti András
Vida József nemcsak beszállt, át is keresztelte új érdekeltségét. Fotó: Bánkuti András

Történetünk szempontjából azonban most az az érdekesebb, hogy az Isaac az Arthur Bergmann Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben 2022 végén tulajdonostársat kapott. Nem mást, mint magát Vida Józsefet, akihez a szavazati jogok több mint 50 százaléka került. Vélhetően e változásnak tudható be, hogy az Arthur Bergmann Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. átkeresztelkedett, akkor kapta a cikkünk elején említett VM-Line Vagyonkezelő Kft. nevet.

Kevesebb mint két hónappal később aztán további résztulajdonosai is lettek az immár VM-Line Kft.-nek: Vida édesanyja, valamint az a Pannon Értéktár Zrt., amely gazdája két magánszemély, Vida földije, Mészáros Katalin – aki a volt bankár több érdekeltségében is betölt pozíciót, például a Bicskei Lovasudvar Kft.-ben –, valamint Kerekes Mária Tünde. Aki ugyanúgy ebtenyésztő, mint Vida. Míg például a Takarékbank exvezére a Magyarországi Hovawart Ebtenyészők Magyarországi Egyesülete elnöke, addig Kerekes a szervezet Tenyésztési bizottságának tagja.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!