2p

Egyre gyakoribb, hogy az új építésű otthonokban padlófűtéssel oldják meg a lakás melegítésének problémáját, hiszen gyorsan és egyszerűen beszerelhető rendszerről van szó, ami utólag nem igényel karbantartást. Ez egy olyan megoldás, ami nem csak építkezéskor, de felújításkor is kivitelezhető, köszönhetően annak, hogy a padlófűtésnek több típusa is létezik.

Miért válasszuk?

Ez persze még kevés ahhoz, hogy mi is a padlófűtés mellett tegyük le a voksunkat, és valószínűleg az sem hat majd ránk túl nagy meggyőző erővel, hogy évezredes megoldásról van szó, hiszen a rómaiak is előszeretettel – de természetesen némileg más technikával – fűtöttek padlófűtéssel. Mindez remek, de mi teszi igazán vonzóvá a modern világban? A padlófűtés ma már sokban különbözik korai változatától, különösen az az infra padlófűtés, ami harmadik generációs fűtőfóliával dolgozik. Ennek rengeteg előnye van, vegyük sorra őket!

Egyenletesebb hőelosztást biztosít, mint a hagyományos fűtési megoldások, ráadásul nem csak kedvezőbb költségekkel ár, hanem hatékonyabb a működése is, hiszen más működési elv szerint fűt. Ez az intelligens fűtőfólia hatékonyságban kenterbe veri társait,valamint további előnyös tulajdonsága, hogy a fal nedvesedését, ami a penészedésért felelős, szintén felszámolja. Nem kell attól tartanunk, hogy túlfűtünk, ahogy a szálló porral sem kell számolni ennél a technikánál. Az elektromos fűtés előnye a maximális komfortérzet mellett, hogy az energiaellátása kombinálható a napelemes rendszerrel, amivel a kiadásainkat akár nullára is csökkenthetjük.

Mire figyeljünk?

Fontos számításba venni a fűtés telepítésekor, hogy melyik megoldás kivitelezhető az otthonunkban. Ezt úgy értjük, hogy ha a fűtőfólia utólagos beépítése mellett döntünk, számításba kell venni a megfelelő rétegrend vastagságát, ami esetleg gondot okozhat. Ha ragaszkodunk a padlófűtéshez, de utólag már nem tudjuk biztosítani az ennek beépítéséhez szükséges padlószintet, akkor se keseredjünk el, hiszen az pénztárcabarát áron és gyorsan telepíthető fűtőszőnyeg megoldást jelenthet!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!