4p

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetőjének cége épp a koronavírus-járvány évében, 2021-ben „született”. A remek indulás után volt némi megtorpanás, de a tavalyi évet ismét szebb számokkal zárta.

Győrfi Pál ugyan hosszú évek óta az OMSZ egyik vezetője, ennek köszönhetően felsővezetőknek járó fizetést visz haza, 2021-ben mégis úgy gondolta, hogy egy saját céget is indít. A cégbeszámolók határidejének napján pedig az derül ki családi vállalkozásának adataiból, hogy 2023 parádésan alakult számára.

A Panda Consulting Kft. három éve oktatási céllal jött létre, de egyéb humán egészségügyi szolgáltatást, előadóművészeti és reklámügynöki tevékenységet is vállal. A kisebbségi tulajdonos a jogász végzettségű Salgó Adrienn, aki 2019 augusztusáig 15 éven át volt az MKB Bank tanácsadója. A céget azért hozták létre, hogy a jövőben együtt is végezhető, a főállással nem ütköző tevékenységeik lehessenek.

Már az alapítás évében jól startolt a vállalkozás, aztán 2022-ben némi visszaesést élt meg a cég, ám 2023-ban ismét erősíteni tudtak.

Nettó árbevételüket megduplázva 12,6 millió forintról 24 millióra növelték forgalmukat tavaly. Mindez a nyereségen is érezteti a hatását, 10 millióról 15 millióra tornászták fel tiszta profitjukat, amit osztalékként teljes egészében ki is vettek.

Jobb évet zárt, mint 2022-ben
Jobb évet zárt, mint 2022-ben
Fotó: Facebook

Győrfi Pál nem mindennapi szóvivő, valahogy mindig bekerül a sajtóba – akár szakmai, akár magánjellegű hírek miatt. 

Idén januárban például a mentődolgozóknál borult ki a bili a munkakörülményeik és fizetéseik miatt. Akkor Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke az Átlátszónak nyilatkozva kijelentette, hogy a mentődolgozók rettentően elégedetlenek az Országos Mentőszolgálat kommunikációjával, mert az új ügyeleti rendszer statisztikái kozmetikázottak.

Márciusban azért került a hírekbe Győrfi, mert tilosban parkolt szolgálati autójával, mialatt futni ment a Margitszigeten – egy néző vette fel, ahogy az autójához siet. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy általában nem a fizetős parkolóban áll meg, amikor hetente többször futni megy. Hozzátette: sajnálja, hogy szabálytalankodott, ezentúl ő is a fizetős megállóhelyet használja majd, bár fél a sorompóval lezárt parkolóktól.

Áprilisban meglepetésként egy piackutató cég mérte fel Győrfi Pál népszerűségét, mint lehetséges főpolgármester-jelöltet, de a szóvivő cáfolta a hírt, miszerint nem kapott ilyen felkérést a Fidesztől. 

Májusban azért került fókuszba az OMSZ vezetősége, mert az egyik bulvárlap megszerezte az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyvét Magyar Péterről, akihez exfelesége, Varga Judit hívott segítséget egyszer mérgezéses tünetek miatt. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint az Országos Mentőszolgálat vezetését azonnali hatállyal el kellene bocsátani, hiszen az, hogy onnan „ilyen érzékeny adatok kiszivároghatnak, az olyan jellegű bizonytalanságot szül a társadalom egészében az Országos Mentőszolgálat adatkezelésével és egyáltalán magával az OMSZ-szel kapcsolatban, amely nem tolerálható”. 

Tavaly a sokak által kritizált új ügyeleti rendszer kapcsán nyilatkozott többször az elhíresült Gálvölgyi János-eset kapcsán Győrfi Pál. Akkor az OMSZ egy Facebook-posztjában ki is tette, hogy a híres színművésszel történtek miatt politikai színezetű gyűlöletcunami zúdult rájuk.

2022-ben pedig azért került a figyelem középpontjába, mert rózsaszín fürdőnadrágban óriásplakátokon népszerűsített egy afrikai és közel-keleti utakat szervező utazási irodát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!