4p

A Magyar Nemzeti Bank felmérései alapján a korábbi támogatott hiteleknél a cégek döntő többsége a kevésbé kiszámítható, változó kamatozású konstrukciókat választotta, ezért is hirdette meg januárban a jegybank – a kamatkockázatot csökkentve – az NHP Fix-et. Az első fél éves statisztikák jól mutatják, hogy a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem cégei élnek leginkább a lehetőséggel.

A Növekedési Hitelprogram legújabb elemeként, januárban indult kedvezményes kamatozású vállalkozói hitel- és lízingkonstrukció, az NHP Fix célja az volt, hogy a vállalati hitelállomány nagyobb arányban álljon fix kamatozású hitelekből, így csökkentve a kamatkockázatot. A Magyar Nemzeti Bank felmérései alapján ugyanis korábban a vállalkozások sokkal szívesebben választották a rövidtávon kedvező, alacsony költségű, de változó kamatozású megoldásokat: a teljes állomány 80 százalékát az ilyen hitelek tették ki. Sajnálatos módon éppen azoknál a vállalkozásoknál volt népszerűbb a jegybanki alapkamatot követő, változó kamatozású hiteltípus, amelyek likviditása gyengébb.

2016-ban és 2017-bencsaknem 14 ezer szerződést kötöttek a Növekedési Hitelprogram keretében a vállalkozások, az egy ügyletre jutó átlagos szerződéses összeg meghaladta a 31 millió forintot. Az NHP Fix is népszerű, a konstrukció bevezetésének első hat hónapjában több mint 6 ezer vállalkozás összesen 7635 ügylet révén 175 milliárd forint értékben jutott forráshoz. A vállalkozások azonban egyelőre kisebb összegű hitel és lízingügyleteket kötnek, mint a korábban elérhető konstrukciókban, az átlagos szerződéses összeg ugyanis még kevesebb, mint 23 millió forint.

Meglepő, hogy az NHP Fix esetében jóval nagyobb arányt képviselnek a lízingkonstrukciók. A program korábbi ütemeiben a lízingügyletek nagyjából a kihelyezések 20-25 százalékát érték el, idén viszont a konstrukciók összértékének már csaknem felét. Ez annál inkább jelentős arány, ha figyelembe vesszük, hogy a lízingügyletek átlagosan kisebb összegűek. A mikro-vállalkozások esetében a lízingügyletek aránya 50 százalék feletti: 87,3 milliárd forintból 44,1 milliárd lízing. A kisvállalkozásoknál 44 százalék (51,1 milliárdból 22,3 milliárd forint), a közepeseknél pedig 28,4 százalék ez az arány (36,3 milliárdból 10,3 milliárd forint).

Ha az ágazatok szerint vizsgáljuk a cégeket, akkor elmondható, hogy 2015-ben a kereskedelem, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar cégei vették leginkább igénybe a támogatási formákat fejlesztéseikhez. Négy éve ezek a vállalkozások igényelték a Növekedési Hitelprogram kihelyezéseinek több mint 56 százalékát, majd ez az arány 2017-re 30 százalékra csökkent. Leginkább azért, mert az említett ágazatokban az igényelt hitelek összege két év alatt nagymértékben csökkent, míg az ingatlanügyletekre igénybe vett összeg inkább csak enyhén csökkent ebben az időszakban, így fordulhatott elő, hogy tavalyelőtt ingatlanügyletekre költötték a kedvezményes-konstrukciók több mint negyedét.

Az NHP Fix első hat hónapjában azonban ismét a mezőgazdasági ágazat képviselői éltek leginkább az NHP Fix lehetőségével – az összes kihelyezés 22,8 százaléka került az agráriumba –, amit a feldolgozóipar több mint 14-, illetve a kereskedelem követett nagyjából 13 százalékkal. A felvett források összegét tekintve, míg ingatlanügyletekre 2017-hez képest idén jóval kevésbé vették igénybe a kedvezményes konstrukciókat, az említett három ágazat szereplői egyre aktívabbak: a mezőgazdaság cégeihez nagyjából 40-, a feldolgozóipar vállalkozásaihoz 25-, míg a kereskedelem képviselőihez hozzávetőleg 23 milliárd forint került az első fél évben.

Az OTP Bank elkötelezett a magyar vállalkozások kiszámítható működésének támogatása mellett, így az NHP Fix konstrukciói is elérhetőek. A hitelintézet részesedése már 12,5%-os a Növekedési Hitelprogram legújabb ütemében folyósított kihelyezések tekintetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!