A Hungary Airlines átvette az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító üzemeltetését, november végétől pedig az állami Air Hungary Zrt. résztulajdonos lett a cégben — írja az Airpotral.
A légitársaság december 23-án hajtott végre első alkalommal egy tesztrepülést a géppel, ezt január 4-én és 5-én több, Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követte saját „HUA” kóddal és „BUDAPEST” hívójellel. Az Airbus A330F január 5-én HUA 951-es járatszámmal Sanghaj második számú légikikötőjébe, a Hungcsiaó (Hongqiao) nemzetközi repülőtérre ment, a lap információi szerint egy esedékes karbantartásra.
Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részeként működő Légügyi Hatóság légijármű üzembentartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája keddig nem frissült, vélhetően már decemberben kiadták a Hungary Airlines számára az AOC-t, és ezzel párhuzamosan kapta meg a már említett „HUA” ICAO-azonosítót és a „BUDAPEST” hívójelet.
A hatóság egy másik, a napokban online hozzáférhetővé vált, de hivatalosan 2024. december 7-én frissült nyilvántartása szerint a vállalat már rendelkezik az EASA Part-CAMO, folyamatos légialkalmasság-irányító szervezetek számára szükséges tanúsítással — teszi hozzá a portál.
Elődjével együtt már 2021-től működik
A 2021-ben bejegyzett vállalat 2024 áprilisában változtatta nevét Hungary Airlines Kft-re. A cég évek óta tevékenykedik a Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén, kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft. (UTA), majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven, székhelye a BUD Cargo City-ben van.