2p

Lassan visszaépülő turizmusra számít idén a vállalat.

Már látja a fényt az alagút végén a Danubius Hotels Zrt. és az általa felügyelt kapcsolt vállalkozások is. Erre az óvatos optimizmusra az ad alapot, hogy a megelőző évi 790 millió forint után 2021-ben már 921 millió forintos bevételt ért el. Ám ennél jóval fontosabb, hogy a 475 millió forintos adózott veszteséget leszorították 30 millió forintra – olvasható a most közölt éves beszámolóban és a csatolt kiegészítő mellékletekben. 

A Danubius Health Spa Resort Margitsziget hotel Platán étterme 2019 májusában, amikor még minden rendben volt az ágazatban. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A Danubius Health Spa Resort Margitsziget hotel Platán étterme 2019 májusában, amikor még minden rendben volt az ágazatban. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A bevételnövekedésben oroszlánrésze volt annak, hogy 30 százalékkal több bérleti díjat szedhettek be és 38 százalékkal magasabb névhasználati díjat számlázhattak. Eközben az összes költséget sikerült 890 millió forintról levinni 781 millió forintra.

Csoport szinten az év végén nettó 2,79 milliárd forintos veszteséget mutattak ki, a nettó rövid távú tartozás 1,73 milliárd forint volt, viszont 2022 január végén összesen 5,41 milliárd forint állt rendelkezésre készpénz, pénzeszközök és hitelkeret formájában. A teljes hitelállomány 20,3 millió euró volt 2021. december 31-én, ebből éven túl esedékes 16,7 millió euró.

A kiegészítő melléklet szerint a Gundel Kft. az év során további 105 millió forint kölcsönt kapott a cégtől, amit az év végén elengedtek. Év végén a Kft. 1,73 milliárd forinttal tartozott. A teljes kölcsöntartozást értékvesztésként jelölték meg.

A kiegészítő mellékletben részletesen írnak az ágazatra, így a cégre gyakorolt kedvezőtlen hatásokról, mindenek előtt a járványügyi helyzetről és a vártnál lassabb ütemű visszaépülésről. Készítettek egy több szcenárióból álló likviditási előrejelzést. A derűsebb már enyhén pozitív hangvételű és azt „jósolja”, hogy mind a belföldi, mind a beutazó turizmus növekedni fog és a vendégéjszakák szám emelkedik idén és 2023-ban is. A rosszabb szerint viszont lassulhat a javulás üteme.

A cég vezetése arra számít, hogy a háború miatt üzletet veszítenek az orosz és ukrán piacról, de más országok küldő piacai ellensúlyozzák ezt. A beszámoló és a mellékletek készítésének idején úgy látták, hogy a járvány előtti bevételi és nyereség mutatókat – szállodánként eltérően – 2022 és 2025 között fogják elérni.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!