5p

Tragikus 2020 után jelenti be szép lassan a szállodai újraindulását a Danubius, amely 30 milliárd forintos bevételkiesést élt túl, egészen minimális állami támogatással.

Még tán korai lenne kihirdetni a Covid-válság legnagyobb céges vesztesét, de a Danubius Szállodaüzemeltető Zrt. eséllyel nevezne be a versenyre. (A lista élén szerepelhet még a Budapest Airport Zrt., amely 110 millió euró veszteséggel zárt). A turizmus eleve a legnagyobb vesztese a koronavírus-járványnak, a szállodalánc pedig főleg Budapesten erős, ahol a külföldi vendégek hiánya miatt hatványozottan érvényesültek a gazdasági leállás negatív hatásai. Az angol tulajdonban lévő Danubiusnak több szállodája egy évig, bizonyos szállodái pedig közel fél évig voltak zárva. Sőt az Astoria hotel és a Budapest körszálló még mindig zárva van. Ez látszik a számokon is.

Június közepén nyit a Hilton
Június közepén nyit a Hilton

Főleg a parádés 2019-hez képest látványos a 2020-as mélyrepülés: a Danubius Szállodaüzemeltető Zrt. ugyanis 2019-ben 44,9 milliárd forintos forgalomnak örülhetett, ebből 25,5 milliárd forint volt a szállodai bevétel, míg 16,5 milliárd forint a vendéglátásból származott. Ehhez képest tavaly 12,9 milliárd forintra apadt a bevétel, ami 71 százalékos visszaesést jelent. Vagyis 32 milliárd forint tűnt el a kasszából.

A 12,9 milliárd forintból 7,1 milliárd forint a szállásdíj, míg 4,7 milliárd forint a vendéglátás, mindkét szám 70 százalékos mínuszt mutat. A végeredmény pedig: a 2019-es 4,5 milliárd forintos nyereség 2020-ban 10,3 milliárd forintos veszteségbe fordult át - derül ki a céges beszámolóból. Ez abból jött össze, hogy bár a kiadásaik is csökkentek 40 milliárd forintról 24 milliárd forintra, de a bevételük ennél jóval többel csökkent.

A budapesti piac azonban nem tudott felgyorsulni a nyár folyamán, mivel a nemzetközi utazások mértéke továbbra is alacsony volt. Ezért a Csoport csak néhány szállodáját nyitotta meg Budapesten.

- olvasható a beszámolóban.

Itt kell megemlíteni az állami támogatást.

A Danubius Szállodaüzemeltető Zrt. mindössze 215 millió forintos segítséget kapott (150 millió forint bértámogatás és 65 millió forint vészhelyzeti támogatás), miközben 10 milliárdos veszteségek érték. Csak viszonyításképpen: a Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó érdekeltségében lévő Hunguest Hotels egyrészt 471 millió forint átmeneti vészhelyzeti támogatást, illetve ágazati bértámogatást kapott, valamint 14 vidéki szállodát összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatnak fel. Miközben veszteségeik szintén jelentősek, de azért nem Danubius-szintűek voltak: a 2019-es 26,8 milliárd forintos árbevétel 12,2 milliárd forintra zuhant 2020-ban, míg a 3,1 milliárd forintos profit 2,4 milliárd forintos veszteségbe fordult át a Hunguestnél.

A vállalat elkötelezett volt a lehető legtöbb munkatárs megtartása mellett, a létszámleépítés mértéke lényegesen alulmaradt a szektor átlagához képest.  Ez a humánus szemlélet természetesen a költségekben is erősen megmutatkozott. Egy, a válság elején meghozott komolyabb létszámcsökkentés a személyzeti kiadásban mérsékelhette volna a veszteséget. A napjainkban a szektorra jellemző nagyfokú elvándorlás miatt azonban, ez a döntés tovább nehezítette volna a sikeres újraindulást

- közölte lapunkkal a vállalat.

A Danubius pedig korábban arról tájékoztatta lapunkat még áprilisban: örülnek, hogy ezután a katasztrofális év után eljutottak a nyitási mérföldkőhöz. A cég szerint a nyár ugyan reményteljes, vidéki szállodáikban hasonlóan erős belföldi szezonra számítanak, mint tavaly, de Budapesten továbbra is kilátástalan a helyzet. Ez mára annyiban változott, hogy jó hírei is vannak a társaságnak: sorra nyitnak ki a szállodáik, például május 31-től a margitszigeti már nyitva, június közepétől pedig a Hilton is várja a vendégeket a Budai Várban, valamint a Hotel Gellért is kinyit. Így június közepétől már szinte az összes vidéki szállodájukat nyitva tartják és számos fővárosit is, a potenciális belföldi és nemzetközi vendégek előtt.

Vidéken kevésbé fájt

Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy a KSH adatai is drámai visszaesésről tanúskodtak a hazai turizmusban: 2020-ban a kereskedelmi szálláshelyek 58 százalékkal kevesebb, összesen 13 millió vendégéjszakát regisztráltak. Az összes bruttó árbevétele pedig 59 százalékkal csökkent, és 228 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor míg például a Budapest Marriott Hotelt tulajdonló Duna Szálloda Zrt. esetében az árbevétel a 2019-es 8,8 milliárd forintról 2,9 milliárd forintra csökkent (70 százalékos mínusz), addig az alsópáhoki Kolping Hotelnél a 2019-es 2,2 milliárd forintos forgalom 2020-ban 1,6 milliárd forint lett, ami mintegy 600 millió forintos (30 százalékos) csökkenést jelent.

Természetesen nem csak a szállodákat érték veszteségek: a legnagyobb taxis cégek forgalma 40-50 százalékkal csökkent 2020-ban. Ez kisebb esés, mint például a Budapest Park szórakozóhely esetében, ahol a 4,2 milliárd forintos forgalom 370 millió forintra zsugorodott, tehát közel 4 milliárd forint hiányzik a kasszából. Nagy bukásokat találni az utazási irodáknál is, ahol a legnagyobbak 8-16 milliárd forintos forgalomcsökkenést szenvedtek el (80 százalékos mínusz).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!