A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte – közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
A Richter tájékoztatása szerint a tervezett létszámcsökkentés a gyógyszergyártási, azon belül is meghatározó módon a hatóanyag-gyártási területeket érinti. Hozzátették, hogy a hatóanyag-gyártási tevékenység versenyképességének fenntartása az EU országokban működő gyógyszeripari vállalatok – köztük a Richter – számára is komoly kihívást jelent.
Mint írták, a társaság a magyarországi termelés és gyártás versenyképességének hosszú távú biztosítása és fenntartása érdekében hatékonyságnövelő projekteket indított, amelyek elsődleges célja a gyártási folyamatok költséghatékonyságának növelése. A most bejelentett csoportos létszámcsökkentésre a többi között ezeknek a projektek a sikeres megvalósítása részeként van szükség. A folyamat során a Richter maradéktalanul eleget tesz a vonatkozó munkaügyi és egyéb jogszabályi előírásoknak, egyúttal kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók jogainak méltányos kezelésére, valamint a lehetséges továbbfoglalkoztatásuk biztosítására – közölte a vállalat.
A Richter konszolidált árbevétel tavaly 928 milliárd 960 millió forintot ért el, ami 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Adózott nyeresége 3 százalékkal ugyanakkor visszaesett, 232 milliárd 220 millió forintra.

