3p

Az ország 8. leggazdagabb magyarjának szolnoki vegyiüzemében már a héten újraindulhat a termelés. 

A Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról a megyei katasztrófavédelem határozatával szemben, s bár a kft. titkársága egyelőre nem erősítette meg, az MTI úgy tudja, a héten újraindul a cég szolnoki gyára.

A Debreceni Törvényszék azonnali intézkedésként elrendelte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon határozatának halasztását, amely megtiltotta a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának üzemeltetését - erősítette meg a cég a sajtóban megjelent információt az MTI-nek.

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa (MTI Fotó: Balázs Attila)
Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa (MTI Fotó: Balázs Attila)

A kft. üdvözli a döntést, amely lehetővé teszi a cég munkavállalóit és üzletfeleit is fenyegető károk csökkentését, illetve elkerülését. A társaság a továbbiakban is a jogszabályoknak és a rá vonatkozó bírósági és hatósági határozatoknak megfelelően fog eljárni - írták.

Mivel a határozat jogszerűségéről szóló per továbbra is folyamatban van, a Bige Holding Kft. az üggyel kapcsolatosan további nyilatkozatot jelenleg nem kíván tenni.

A megyei katasztrófavédelem az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

A Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét azért függesztette fel június első napjaiban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételeit nem tartották adottnak.

A Népszava birtokába jutott határozatban előírják, hogy szüntessék meg az óleumtorony szigetelésének és betonszarkofágjának sérüléseit, illetve csökkentsék a megengedett szint negyede alá a tárolt veszélyes anyag mennyiségét. Bige László szerint azonban a határozat megállapításai szabálytalanok és végrehajthatatlanok.

Bige korábban a Trend FM-nek adott interjúban azt mondta, bosszúhadjárat folyik ellene, ám azt továbbra sem árulta el, hogy melyik vállalkozói körnek állhat útjában.

Megszállták a gyárat a rendőrök és a katasztrófavédelem

A katasztófavédelemi hivatal kilencszer, a rendőrség pedig tizenhárom alkalommal szállt ki a gyárhoz, de soha semmit nem találtak, egyetlen elmarasztaló jegyzőkönyv sem volt. Minden szakhatsági engedéllyel rendelkeznek, ami a működésüket nem gátolja - jegyezte meg Bige László. Ezután lebbezett fel a közigazgatási bíróságnál a katasztrófavédelmi hivatal döntését.

Hogy pontosan kik állhatnak az ellene indított állítólagos bosszúhadjárat mögött, arról a Klubrádiónak sem beszélt. Azt viszont elmondta, közvetítőkön keresztül kapott üzenetben már jó ideje választás elé állították ellenségei, vagy távozik országból vagy megy a rácsok mögé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!