2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 660 millió forint bírságot szabott ki három vállalkozásra, amelyek különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztottak fel egymás között - közölte a versenyhivatal szerdán.

A versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy a Medtronic Kft., az Unicorp Kft. és a Medibis Kft. jogsértő módon felosztotta egymás között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár  neuromodulációs eszközök beszerzésére kiírt, illetve kiírni tervezett 2014-es, illetve 2016-os központosított közbeszerzési tendereit.

Ez most nem jött össze a megbírságolt cégeknek (forrás: depositphotos)
Ez most nem jött össze a megbírságolt cégeknek (forrás: depositphotos)

A hatósági eljárás feltárta, a három cég egyeztetett és információkat osztott meg egymással annak érdekében, hogy a közbeszerzések során meghatározzák az ajánlati áraikat és a nyertes személyét.

A vállalkozások egyebek között hozzájárultak a tenderkiírás túlspecifikációjához, vagyis ahhoz, hogy az ajánlatkérés korlátozza vagy kizárja egymás termékének indulását. A cégek az ajánlattételi szakaszban is összehangolták tevékenységüket, hogy végrehajthassák a piac felosztását célzó tervüket - írják a közleményben.

A GVH versenytanácsa a bírság meghatározásakor figyelembe vette, hogy valamilyen formában mindhárom vállalkozás együttműködött a hatósággal az eljárás során. Az egyes bírságösszegek így az önkéntes feltárásra, a beismerésre és a jogorvoslatról lemondásra, illetve a jövőbeni jogsértések kiküszöbölését szolgáló, úgynevezett megfelelési program bevezetésére tekintettel is csökkentek. A versenyhivatal a vállalkozások piaci helyzetét, illetve pénzügyi teljesítőképességét is figyelembe vette.

A közleményben a GVH hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési kartell a legsúlyosabb versenyjogi jogsértések közé tartozik, mivel óriási társadalmi károkat okoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!