3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erre jutott Szijjártó Péter, miután Pekingben kínai és szerb partnerekkel tárgyalt.

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak - mondta a Pekingben tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva. A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen. Ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése. Kínai részről a nemzeti fejlesztési és reformbizottság, szerb részről az infrastruktúráért felelős minisztérium, magyar részről pedig a külügyminisztérium vezette a munkacsoportot. Az ülés a munkacsoport jegyzőkönyvének aláírásával fejeződött be - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kifejtette: Kína nagymértékben növelni szeretné az Európába történő áruszállítást. Ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni - mondta. Hozzátette, a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Amennyiben a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalat megépítik, ez lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból Európa belsejébe - mondta Szijjártó Péter. A projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára - szögezte le.



A magyarországi szakaszról szólva elmondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést. Mindkét konzorcium magyar és kínai vállalatokból áll. A pénteki ülésen megállapított menetrend szerint a két magyar-kínai konzorciumnak július végéig kell beadnia műszaki ajánlatát, ezt követően szeptemberben lesznek a műszaki és pénzügyi tárgyalások a két ajánlattevővel, majd november végéig, de legrosszabb esetben az idei év végéig, a győztes ajánlatevővel aláírják a szerződést - fejtette ki. A magyar mérnök szakértők által meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint, plusz 10 százaléknyi tartalék, tehát a pénzügyi ajánlatoknak ezen az összegen belül kell lenniük - mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter közölte: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások, néhány kényes pontot még tisztázni kell. A magyar kormány szeptember közepéig adott időt a tárgyalásokat folytató kínai Exim Banknak és a magyar pénzügyminisztériumnak arra, hogy megállapodásra jussanak e pontokról. Elmondta, a győztes ajánlattevővel történő szerződéskötést követően legfeljebb két évet tehet ki a tervezési és engedélyeztetési folyamat, a kivitelezésnek pedig két és fél, maximum három évet szabtak meg. Ennek értelmében legkésőbb 2023 végére a Budapest-Belgrád vasútvonalnak el kell készülnie - húzta alá. Szijjártó Péter hozzátette: a menetrendet a szerbek is tudják tartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!