2p

A vagyonkezelő alapítvány létrehozása alapítói részvénytranszferrel fejeződött be.

A Mol Nyrt. és 100 százalékban tulajdonolt leányvállalata, a Mol Investment Kft. összesen 42 977 996 darab "A" sorozatú Mol törzsrészvényt ruházott át a Mol-Új Európa Alapítvány részére. Az ezzel megegyező mértékű állami részvénytranszferrel együtt az alapítvány létrehozási folyamata lezárult, a következő időszakban megkezdi tevékenységét.

(Fotó: Mol)
(Fotó: Mol)

A Mol áprilisban jelentette be, hogy Mol-Új Európa Alapítvány néven a magyar állammal közösen új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a sportélet, a kultúra, az egészségügy, a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem támogatására. A két alapító, a Mol és a magyar állam Miklósa Erika operaénekest kérte fel kuratóriumi elnöknek, feladata az öt tagú testület, és az alapítvány irányítása lesz. A felügyelő bizottság vezetésével Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányt bízták meg.

Az alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által adott vagyon hozama használható fel. A magyar állam és a Mol ennek érdekében egyenlő arányban, összesen 85 955 992 darab "A" sorozatú, Mol által kibocsátott törzsrészvényt ruházott át az alapítvány vagyonaként. A Mol és a magyar állam az átruházási szándékról az alapítvány bejelentésével egyidőben, még áprilisban tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!