Tizenhárom éve, 2008-ban vetődött fel először a „39. forduló” terve az angol labdarúgásban: egy külföldön megrendezett játéknapé, mely mind a csapatoknak, mind a Premier League-nek plusz bevételi forrásokat nyithatna meg más, elsősorban tengerentúli országokban. Richard Scudamore, a PL akkori ügyvezetője azt mondta, a klubok benne lennének az ötletben, ám a szurkolók, a média, a sportdiplomácia és a politika világa egyaránt ellenezné a tervet, ezért annak megvalósítása egyelőre nem reális. A 39. forduló ötlete azóta is időről időre felvetődik, most szeptemberben is megtörtént ez, amikor a The Athletic arról írt, a Premier League „jelentőségteljes meccseket” vinne külföldre. A liga gyorsan leszögezte, nem bajnokikról van szó, de az igaz, hogy a Premier League vizsgálja, miként tudna „lukratív, új, külföldi piacokat” felkutatni. A PL-egyeztetések még korai fázisban vannak, de a liga és klubjai érdekei egybeesnek: még több bevételt szerezni, kipótolva a koronavírus-járvány ütötte lyukakat.
A tengerentúl varázsa
A The Athletic szerint a Premier League a következő tengerentúli piacokban látja a legnagyobb növekedési lehetőséget: Egyesült Államok, Kína, India, Brazília és Indonézia. A világ hat legnépesebb országából az az öt, melyben óriási a labdarúgás követőtábora és a Premier League, illetve csapatai népszerűsége. A marketingben és a márka külföldi kiterjesztésében élen járó PL csapatai már jó ideje alaposan kihasználják a nyári felkészülési időszakot: általában az Egyesült Államokban és Ázsiában turnéznak, kapcsolatot teremtenek a helyi (gyakran hatalmas) szurkolótáborral és persze bezsebelik a jelentős túrapénzeket, mint a futballhőskor csapatai. A legutóbbi, járvány által még nem érintett évben (2019) a Manchester United közel 13 millió fontot kasszírozott (ennyi volt idén Cristiano Ronaldo átigazolási díja is, amit a Juventusnak fizetett ki a klub).
„Általában garantált fellépti díjat kapunk az ilyen túrákért. További bevétel folyik be szponzorációs lehetőségekből, amelyeket felajánlunk már meglévő partnereinknek és lehetséges új támogatóknak is. A 2019–2020-as idényben a promóciós barátságos mérkőzéseink 12,9 millió fontot hoztak, és ebben nem szerepel a túrákhoz kapcsolódó szponzori pénz. Hiszünk abban, hogy ezek a promóciós turnék további növekedést tesznek lehetővé” – vonta meg a mérleget az MU hivatalos jelentése.
A Premier League csapatai 2007 és 2017 között 42 országban fordultak meg, a liga minden riválisánál nagyobb figyelmet fordít a márka „szórására” szerte a világban. A bajnokság élcsapatai alig-alig játszanak már Nagy-Britannián belül felkészülési mérkőzést, a Premier League klubjai találkozóik kevesebb mint harmadát rendezték az Egyesült Királyságon belül az előző évtizedben – már amíg a pandémia haza nem kényszerített mindenkit. A Manchester United tavaly és idén minden felkészülési találkozóját Angliában bonyolította le, ehhez hasonló legutóbb 1994-ben fordult elő, amikor az előszezon mérkőzéseit Anglia mellett Írországban és Skóciában játszotta a klub. A külföldi túrák szervesen hozzátartoznak az előszezonhoz, és a csapatok (legalábbis a csapatok pénzügyi részlegei) alig várják, hogy ezek újrainduljanak, pláne, hogy a Premier League klubjai 2019–2020-ban egymilliárd fontos, adózás előtti veszteséget könyveltek el.
Egy kis bökkenő
A tengerentúli túráknak van azonban egy kis bökkenője (leszámítva a járványt, amely jelenleg megakadályozza a turnézást): a közönség hozzászokik a PL-csapatok felbukkanásához és a barátságos mérkőzéseken túl mást is szeretne látni. Mert hogy a barátságos mérkőzések szórakoztatóak lehetnek, de pont az a keménység és izgalom hiányzik belőlük, amiért a topligás futballt százmilliók nézik. A 2013 óta futó, a pandémia miatt a legutóbbi két évben törölt International Champions Cup (ICC) rendre összeereszti négy kontinensen (Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Ausztrália) a világ topklubjait, ám ezeket a találkozókat is legfeljebb glorifikált felkészülési mérkőzéseknek lehet nevezni, hasonlóan a különböző kisebb trófeákhoz, amelyeket kiírnak a turnézó csapatok számára. A FIFA klubvilágbajnokságra vonatkozó terve – a jelenleg meglehetősen periférikus torna felduzzasztása és nyári időpontra helyezése – az imént említett szuperklub-turnékat érintheti érzékenyen, igaz, a nemzetközi szövetség pénzdíjai elég csábítóak lehetnek…
A bővített klubvilágbajnokság azonban egyelőre csak terv – nyolc európai csapat vehet majd részt rajta.
A közönség bő két évtized alatt megszokta, hogy az európai topligák klubjai végigturnézzák a kontinenseket. Ebben már nincs újdonság. Nehéz lenne élesebbé tenni az ICC-hez hasonló felkészülési tornákat – a sok cserelehetőségre szüksége van a csapatukat próbálgató edzőknek, ez viszont nincs jó hatással a mérkőzések minőségére, ahogy a találkozók intenzitása sem mérhető a tétmeccsekhez. Bármilyen kupát is írnak ki a csapatoknak, a „barátságosság” ténye mindig körül fogja lengeni ezeket a találkozókat.
Ugyanezzel a problémával szembesültek az amerikai major sportok, amikor elkezdték turnéztatni a csapataikat: először óriási szó, hogy egy NBA-kosárlabdacsapat, NHL-jéghokicsapat vagy NFL-együttes Európába avagy Ázsiába látogat, ám tizedszerre már megszokottá válik. Ugyan lehet új városokba, új országokba vinni a felkészülési meccseket – ezt a fociklubok gyakran a szponzori szerződéseikhez is igazítják –, de a lényeg nem változik: a mérkőzések nem élesek. Az amerikai major sportligák mindegyike meghozta ugyanazt a döntést: alapszakasz-mérkőzéseket, már téttel bíró találkozókat is elkezdett „exportálni”. Kisebb-nagyok kihagyások szoktak lenni, ám több külföldre vitt meccsszéria (mint az NFL London Games) állandó programponttá vált.
- NBA (kosárlabda): 1990 óta játszanak külföldön alapszakasz-mérkőzéseket (Anglia, Franciaország, Japán, Mexikó)
- MLB (baseball): 1996 óta játszanak külföldön alapszakasz-mérkőzéseket (Anglia, Ausztrália, Japán, Mexikó)
- NHL (jégkorong): 1997 óta játszanak külföldön alapszakasz-mérkőzéseket (Anglia, Csehország, Finnország, Japán, Németország, Svédország)
- NFL (amerikai futball): 2005 óta játszanak külföldön alapszakasz-mérkőzéseket (Anglia, Mexikó)
A major sportoknak viszont van két nagy előnyük is a futballcsapatokkal szemben. Egyrészt valamivel kisebb a közösségi kötődés, üzletiesebb a liga és kevésbé fanatikusak a helyi rajongók – a szurkolók könnyebben lenyelik, ha a promóció és a bevétel-, valamint presztízsnövelés érdekében egy-egy meccset más országba visznek. Másrészt az NFL kivételével a többi ligában igen hosszú az alapszakasz, így egy hazai mérkőzés megrendezésének elvesztése aligha van nagy befolyással annak alakulására.
Szuper lesz a kupa?
A labdarúgóklubok mindkét, az imént említett fejtörőt meg kell, hogy oldják. Minden topliga kétkörös rendszerben (mindenki játszik mindenkivel, egy meccs otthon, egy idegenben) bonyolítja le a bajnokságot, és a mérkőzések viszonylag alacsony száma miatt senki sem szeretné, ha „külföldre rángatnák” egy hazai találkozó helyett. Kisebb csapatok aligha mennének bele ilyenbe, de az élklubok is húzódoznának – a plusz utazás, az esetleges időeltolódás, a hazai környezet elvesztése mind érthető okok a külföldi meccsek elvetésére. A hazai törzsszurkolókkal a felmérések alapján nem lehetne lenyeletni, hogy egy-egy meccs más országba kerüljön: az elutasítás egyöntetűnek tűnik. A drukkerek már így is gyakran panaszkodnak, hogy háttérbe szorulnak a globális rajongótábor mögött, holott ők azok, akik hétről hétre a lelátón vannak. Elképzelhetjük, milyen lenne a reakció, ha a méregdrága szezonbérlet eggyel kevesebb meccset tartalmazna, mert kedvenceik épp az Egyesült Államokban vagy Ázsiában erősítik brandjüket. Ehhez csapódnak még a logisztikai nehézségek, a megfelelő infrastruktúra megtalálásának problémája (a játéktér minősége például fontos kérdés), no meg az is, hogy ki kellene térni a helyi bajnokság elől, hiszen annak képviselői aligha látnának szívesen „betolakodókat”.
Ezért vetődött fel annak idején a 39. játékhét kérdése, és ezért cirkulált az NFL-ben is egy hasonló elképzelés: jöjjön egy plusz forduló, amelyet teljes egészében külföldön rendeznek és amelynek eredménye beleszámít a bajnokságba. A gyakorlatba viszont még senki sem ültette át ezt az ideát. A különböző nagy sportbajnokságok ráadásul PR-okokból egyre jobban igyekeznek „környezetvédő” imázst felvenni, ezt mutatja a szeptemberi Tottenham–Chelsea találkozó, amelyet az első „zéró karbonkibocsátású” találkozóként hirdettek. Ezzel nem fér össze, ha a liga teljes mezőnyét a tengerentúlra küldik…
A bajnokságokban tehát még egy ország sem próbálta megvalósítani a külföldre vitt fordulót, a nemzeti kupa pedig ugyanúgy „szent és sérthetetlen", pláne, hogy azt nem egy liga, hanem az országos szövetség rendezi. A ligakupák viszonylag érdektelenek és alacsony presztízsűek, marad hát a szuperkupa. Ez hagyományosan egy mérkőzést jelent a bajnok és a kupagyőztes között, és ennek külföldre vitele már rendszeres:
- Francia Szuperkupa: játszották már Ausztriában, az Egyesült Államokban, Gabonban, Izraelben, Kanadában, Kínában, Marokkóban és Tunéziában
- Olasz Szuperkupa: játszották már az Egyesült Államokban, Katarban, Kínában, Líbiában és Szaúd-Arábiában
- Spanyol Szuperkupa: játszották már Marokkóban és Szaúd-Arábiában
A tradicionalista angolok (a kupadöntők helyszíne a Wembley) és németek (nem visznek külföldre versenysorozatot) kivételével tehát már három topligás bajnokság idény eleji Szuperkupa-mérkőzéseit elvitték más országba. A helyi közönség kap egy (viszonylag) éles meccset várhatóan topcsapatokkal, a Szuperkupa általában a felkészülési időszak és a bajnokság közti láncszem, a klubok és a liga profitál a terjeszkedésből. Nagyon könnyen lehet, hogy az angolok efelé kacsingatnak és nem lenne meglepő, ha más országokban is átvennék a spanyoloktól a bővített Szuperkupa koncepcióját: ebben már négy csapat (a két kupadöntős és a bajnokság két legjobb, nem kupadöntős csapata) vett részt. A négycsapatosra bővített spanyol Szuperkupa minden találkozóját 40–60 000 helyi néző kísérte figyelemmel 2019-ben Szaúd-Arábiában.
Bár elsőre a klubok megelégednének azzal is, hogy újra elkezdődjenek a jövedelmező nyári turnék, a jövő valóban az lehet, hogy a tengerentúli közönség még jobb bevonása, a „kinti” szurkolótáborral ápolt kapcsolat megerősítése és persze a nagyobb bevétel miatt tétmérkőzéseket is elvigyenek az anyaországból. Mint oly sok feszítő kérdés esetében, itt is visszatartó erő a futball és futballszurkolók tradicionalizmusa, ám alighanem eljön az a pont, amikor ezt felülírják a pénzügyi érdekek. Ha nem most, hát egy évtized múlva.
