2p

Miután hivatalosan is leállt a szemétszállítás, a katasztrófavédelemnek kellene ürítenie a budapestiek kukákat. Karácsony Gergely elmondta a hajnali munkakezdéskor az FKF dolgozóinak, mi a helyzet.

A kukások sztrájkja szerdán is folytatódott Budapesten. Az FKF 360 kukásautójából mindössze egy vonult ki hajnalban, amit Mártha Imre, a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. vezérigazgatója vezetett. Így kijelenthető, hogy Budapesten leállt a hulladék begyűjtés – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a szerda délután városházi sajtótájékoztatón a Népszava beszámolója szerint.

A ma reggeli 4:30-as munkakezdéskor Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is ott volt a BKM Ecseri úti telepen, ahonnan a kukásautók indulnak egy átlagos hétköznapon összegyűjteni a hulladékot Budapesten. A főpolgármester Facebook-posztja szerint a dolgozókat a megélhetési gondjaik, az elszabadult árak, az egekbe szökő rezsiköltségek dühössé teszik, és teljesen természetes, hogy ebből a dühből azoknak is kijut, akik kiállnak eléjük. 

Kaptunk belőle mi is, szenvedélyes, érzelemdús beszélgetés volt

- írja Karácsony Gergely, aki videót is mellékelt beszédéről a poszthoz.

Megerősítette a főváros ajánlatát, miszerint "lehetőségeik határáig elmenve" az idei 15 százalékos béremelés fölött bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást ajánlott a kollégáknak. Erről fognak tárgyalni a budapesti cégek szakszervezeteivel is. 

"A tárgyalások folytatódnak. Azon dolgozunk, hogy helyreálljon a szemétszállítás rendje, a kollégák felvegyék a munkát. A szemétszállítás biztosítása a hatályos törvények szerint ma reggeltől a katasztrófavédelem dolga, ma még ezt nem tudták megoldani teljeskörűen "

- írja a főpolgármester.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!