Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Uniós forrásból.

A MÁV Start előkészíti további 21 emeletes motorvonat (KISS) megrendelését az eddigi 19 mellé, az erről szóló keretszerződés módosítását szerdán írták alá a vasúttársaság és a gyártó Stadler cég vezetői - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója háttérbeszélgetésen, Budapesten.

A vasúttársaság 2017-ben kötött 40 darab emeletes motorvonat szállítására keretszerződést a közbeszerzésen kiválasztott Stadler céggel, ebből még 2017-ben 11  nagykapacitású motorvonat gyártását megrendelték 60,5 milliárd forint értékben, majd 2018-ban további 8 jármű megvásárlásáról írtak alá megállapodást 39 milliárd forint értékben.

Homolya Róbert elmondta, a 21 emeletes motorvonatot a 2021-ben induló új európai uniós fejlesztési ciklus forrásainak terhére rendelnék meg, a konkrét lehívás elindítását a kormánynak jóvá kell hagynia.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója beszélt arról, hogy a július 12-iki vasutasnapra elkészül az első 20, saját fejlesztésű Intercity (IC+) vasúti kocsi, és augusztusban elkezdődhet további 70 gyártása.

A MÁV-Start vezérigazgatója hangsúlyozta, a saját fejlesztésű IC+ kocsi kiváló termék, több nemzetközi vasúttársaság is elfogadja a nemzetközi tanúsítását. Hozzátette, az IC+ kocsik gyártását eddig hátráltatta, hogy a munkákat a telephely javító bázisára építették, most a gyártási és javítási funkciót szétválasztották a szolnoki bázison. Szeretnék elérni, hogy a kormány foglalkozzon az IC+ vasúti kocsik további sorozatgyártásával, hiszen a termékben a magyar hozzáadott érték jelentős hányadot tesz ki, foglalkoztatásban betöltött szerepe figyelemre méltó - mondta.

Homolya Róbert azt is megemlítette, hogy a pályaudvarok felújítását kiemelten kezelik, remélik, hogy a kormány még az idén megtárgyalhatja a Keleti és a Nyugati pályaudvarok felújítására vonatkozó előterjesztést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.