2p

2020-ban kétszer lesz béremelés. 

2020-ban is két alkalommal emeli, összesen 3,8 milliárd forintot fektet a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodás értelmében – közölte az áruházlánc.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

Eszerint a legalacsonyabb elérhető bércsomag (alapbér, átlagos pótlékok) a cafetériával együtt 2020. március – augusztus között 275 ezer forint lesz, majd 2020. szeptember és 2021. február 28. között 289 ezer forintra emelkedik. Fontos, hogy ezek bruttó értékek, a nettó egyénenként eltérő lehet az adókedvezményektől és a pótlékoktól függően.

„A szeptemberi emeléssel megvalósuló alapbér már jó kiindulási alap a jövő évi bértárgyalásokhoz. Emellett a Tesco a karácsonyi utalvány mértékét is 10 ezer forintra emelte” – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

„Nagy eredménynek tartom, hogy a munkatársak 85 százalékát érintő bérfejlesztés szeptembertől minimum 10 százalékos lesz” – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Mely kereskedelmi áruházaknál, illetve vállalatoknál született már meg a bérmegállapodás? Korábbi összefoglaló cikkünk >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!