3p

Visszatért a közbeszerzések területére a közterületi reklámokkal foglalkozó volt Simicska-cég, a Publimont. Első önálló sikere hamar meg is érkezett.

Több egykori Simicska-cég is több lépcsőn keresztül Mészáros Lőrinc közvetlen tulajdonába került az elmúlt egy évben. A céghálót elnézve a felcsúti milliárdos a reklámmal, valamint a mezőgazdasággal foglalkozó cégeket vette saját nevére, melyek közül az egyikkel vissza is tért az elmúlt hónapokban a közbeszerzések piacára.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint nagyot kaszálni még nem fog, de már belevetheti magát a munkába a közterületi reklámmal foglalkozó Publimont Kft.-vel, mely a XIX. kerületi önkormányzat tenderén győzedelmeskedett. Igaz, versenytársa nem akadt, mivel egyedüli ajánlattevőként pályázott önkormányzati tájékoztató kampány céljából a Kispest közigazgatási területén elhelyezett hirdetőberendezések bérlésére, plakátok gyártására és kihelyezésére irányuló közbeszerzésen.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A kerületi vezetés nettó 40 millió forintos keretösszegű szerződést kötött a Publimont Kft.-vel. A kampány során alapvetően 20 millió forint keretösszeggel a helyieket és az odalátogatókat szeretnék tájékoztatni egyes kiemelt intézkedésekkel kapcsolatban, a másik 20 millió forint pedig opciós keretösszegként került meghatározásra.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában álló cégnek a kiírás szerint 38 darab óriásplakátot, 78 darab citylightot, 16 hirdetőoszlopot és 16 járműreklámot kell biztosítania a 20 millió forintból. Ezen felül az opció keretében még 19 óriásplakátot, 39 citylightot, 8 hiretőoszlop-reklámot és 8 járműreklámot rendelhet meg a kispesti önkormányzat.

A reklámfelület értékesítésben Mészároséknek alvállalkozóként fog besegíteni a Key Price Kft., melyet 2017 októberében alapítottak és fő tevékenységként közúti áruszállítással foglalkozik.

A Publimontnak Mészáros tulajdonlása alatt ez volt az első, önálló közbeszerzési sikere, legutóbb 2015-ben nyert a társaság a Magyar Állami Operaház tenderén.

Alvállalkozóként viszont már pár hónapja is feltűnt a neve egy állami tenderen. A közbeszerzési hatóság adatbázisa szerint a Müpa Budapest hirdetési és médiaszolgáltatásokra kiírt eljárásán alvállalkozóként csatlakozik be rögtön két reklámos cégével. A hat részre bontott, összesen nettó 290,5 millió forint értékű szerződéses keret legnagyobb szeletéből hasíthat magának a két alvállalkozó, a Publimont Kft. és a Mahir Cityposter Kft.

Az in- és outdoor hirdetési felületek részért nettó 200 millió forintot kap a nyertes Media Dynamics Kft, melynek tuladonosa Balásy Gyula, aki mellesleg a New Land Media és Lounge Design cégeivel a Rogán-féle központosított állami kommunikációs tenderek legnagyobb nyertese. Most rajta keresztül fog csurranni-cseppenni valami a Mészáros-féle két reklámcégeknek is, a Media Dynamics ugyanis alvállalkozóként őket vonta be a munkába.

A Publimontnak egyébként kiváló éve volt a 2018-as annak ellenére, hogy szinte kézről kézre adták a társaságot. Simicska Lajostól ugyanis Nyerges Zsolthoz került, majd ő Mészáros Lőrinc közelében lévő ügyvédnek, Vörös Józsefnek adta át, akinél egészen idén áprilisig parkolt, míg a felcsúti milliárdos a nevére nem vette a társaságot. A 2017-es majd' 4 milliárdos árbevétel után tavaly kicsivel több mint 5 milliárd folyt be a kasszába, amiből végül 110 millió forint nyereség maradt a korábbi 409 millió után. A megcsappanó nyereség hátterében a 2018. január elsejétől hatályba lépett rekámhordozó építményadó áll, ami megdobta a cég ráfordításait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!