3p

Ezzel a döntéssel egy 13 éve működő cég lesz a múlté, pedig tavaly majdnem megtriplázta az árbevételét. Igaz, ez nem a tevékenység bővülésének köszönhető.

A miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek a bányászattal és építőipari alapanyagok előállításával foglalkozó cégei mellett más érdekeltségei is vannak. Ezek köre júniustól azonban szűkülni kezdett, hiszen egyik, még 2006-ban alapított cégét most végelszámolással megszünteti. Az eljárás tényét már a cégkivonatba is rögzítették június elsejei dátummal. A jogutód nélküli megszűnésről egy nappal korábban, május 31-én határoztak.

A CzG Ingatlanforgalmazó Kft. saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozik fő tevékenységként, igaz, 2013-ban többek között mezőgazdasági tevékenységeket is listára vett, úgy mint például juh és kecsketenyésztés, vagy olajtartalmú gyümölcs termesztése.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A cég 2018-as eredménybeszámolójára pillantva első látásra némiképp meglepőnek tűnhet a döntés a cég megszüntetéséről. Az árbevétel a korábbi években kimutatott fix 15,5 millió után 46,5 millióra emelkedett. A részlekre rávilágító kiegészítő mellékletből azonban nemcsak a növekedés, de feltehetően a megszüntetés oka is kiderül. A dokumentum szerint a 31 millió forintos megugrás egy "bérleti szerződés megszüntetése miatt realizált árbevétel". Vagyis ez alapján feltételezhetjük, hogy az évi fix 15,5 millió forintos bevételt biztosító bérleti szerződést felmondták, új megkötése úgy tűnik nem állt Orbán Győző szándékában, így a tevékenységre alapított cég létjogosultsága is megszűnik.

A 46,5 millió forintos árbevétellel szemben a ráfordítások is magasabb szinten alakultak. Az anyagjellegűként elszámolt 3,3 millió forint nagyjából megegyezik az előző évivel, viszont 3,6 milliót tüntettek fel értékcsökkenési leírásként, valamint 18,8 millió egyéb ráfordítás is keletkezett. Utóbbi nagy része 17,9 millió forint egy elengedett és elévült követelés, a maradék közel 900 ezer forint pedig az iparűzési adó összege.

Mindenesetre a megugró ráfordítások ellenére üzemi szinten 20,7 millió forint nyereség keletkezett az előző évi 9,5 millió után. A 3,4 millió adófizetési kötelezettség elszámolása után végül 17,2 millió forint maradt a kasszában. Ezt az összeget azonban nem vette ki osztalékként, hanem az korábbi évek tevékenységéből származó nyereséget/veszteséget tartalmazó eredménytartalékba helyezte. Itt egyébként 38,7 millió forint halmozódott fel.

A végelszámolás során jelentős kötelezettséget is ki kell egyenlítenie a végelszámolónak, aki egyébként maga Orbán Győző lett. A mérleg szerint 2018 végén 174,9 millió forint tartozással rendelkezett a cég, melynek zöme, 171 millió forint rövid lejáratú kölcsönként szerepel a könyvekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!