„Minden tekintetben megterhelő és elég extrém év volt” – mondta a legutóbb zárult üzleti évről az UBM takarmánygyártó cég vezérigzagatója, Horváth Péter. A vezérigazgató a Klasszis Média együttműködő partnerének, a Trend FM-nek nyilatkozott.
2025 második féléve még pozitívan alakult az UBM számára: Horváth ezt minden idők legjobb félévének nevezte termelés és eredményesség szempontjából is. A második félév történései azonban szinte semmissé tették ezt az eredményességet.
„Vásároltunk a Bászna Gabonától is, és év elején értesültünk arról, hogy a cég csődbe ment: nagyon komoly, több mint kétmilliárd forintos kárunk keletkezett. Februárban egy hackertámadás lenullázta a rendszereinket, utána hetekig azon dolgoztunk, hogy az összes rendszerünket újjáépítsük. Az Európában több mint egy éve tartó sertéspiaci válság is nehezítette a dolgunkat” – mondta a Trend FM-nek a vezérigazgató.
Horváth arról is beszélt, hogy Olaszország továbbra is fontos export-célország, de a hangsúlyt a magyarországi kereskedelemre és gyártásra kell fektetnie a cégnek. Emellett a terjeszkedést is folytatják: Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártó cégében szereztek többségi tulajdont, a kazahsztáni beruházásuk pedig hamarosan a kivitelezés szakaszához ér.

