2019. május 23. 11:07
MTI

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd az étteremlánc, részvényeik árfolyama egy év alatt ötödére esett.

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Vapiano étteremlánc német sajtóértesülések szerint, részvényének árfolyama egy év alatt ötödére esett. A tulajdonosoknak a cég megmentése érdekében egy legalább 30 millió eurós feltőkésítéséről kell megállapodniuk a hitelező bankokkal. 

A Vapiano pénzügyi problémái miatt két alkalommal is kénytelen volt elhalasztani 2018-as tőzsdei eredménybeszámolóját. A mérleg bemutatására legkorábban a héten pénteken, az eredetileg kitűzött időpontnál három héttel később kerülhet így sor. A cég vezetése ugyanis bankokkal és a főrészvényesekkel folytat tárgyalásokat az adósság refinanszírozásáról legalább 30 millió eurós nagyságrendben.

A részvény 2017-ben debütált a tőzsdén 23,96 eurós árfolyamon, ami 533 millió dollárra tette a cég piaci tőkeértékét. A Vapiano részvényeinek jelenleg 18,2 százaléka van tőzsdei forgalomban. Az alapító Gregor Gerlach tulajdonában 18,9 százalék van, a Wella tulajdonosai, Jans-Joachim és Gisa Sander birtokában 15,5 százalék, a Tchibo tulajdonosai Günter és Daniela Herz birtokában pedig 47,4 százalék.

A Vapiano részvényének 2018 elején még 25 eurós árfolyama az idei év elejére 5 euróra esett. Frankfurtban a csütörtöki nyitáskor a jegyzés 5,81 eurón állt, 0,17 százalékkal magasabban az előző napinál. A cég piaci tőkeértéke ezzel 153 millió eurónak felel meg.

Az Index.hu beszámolójából kiderül, hogy elemzők szerint az étterem működésével több baj is van, az étterem gyors kiszolgálást ígért, ehelyett gyakran alakultak ki a Vapianókban hosszú sorok, több alkalommal munkaügyi és közegészségügyi botrányokba keveredtek.

A német lapok szerint a 2002-ben alapított cég problémái már 2015-ben elkezdődtek, hiszen szinte havi rendszerességgel jelentek meg a céget rossz színben feltüntető hírek az alkalmazottak túlóraterheléséről, a munkaidő-nyilvántartás manipulálásáról, a gyakori vezetőcserékről, a silány élelmiszer alapanyagokról.

A pénzügyi helyzet romlását azonban tőzsdei elemzők szerint igazából az erősödő konkurenciaharc idézte elő, illetve a tőzsdére vitelt követően beindított túlzottan ambiciózus külföldi terjeszkedés. A Vapiano a 2018 végi állás szerint 33 országában hétezer alkalmazottat foglalkoztat, 231 éttermet üzemeltet. 

A Vapiano a 2017-es évet 30 millió eurós veszteséggel zárta, az idei eredmény pedig az előzetes értesülések szerint még ennél is nagyobb veszteség lesz. Tavaly az étteremlánc az előzetes adatok alapján 370 millió euró forgalmat bonyolított.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.