3p

A Lidl Magyarország a jelenlegi 210-ről 250-re növelné magyarországi üzleteinek számát a következő években; az áruházlánc a legújabb boltját a fővárosi agglomerációban nyitja meg – mondta a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Szlavikovics Zita a Lidl magyarországi tevékenységének 20. évfordulója alkalmából szervezett eseményen ismertette: Lidl boltok Budapest mellett ma már minden vármegyében és minden nagyvárosban találhatóak.

A magyarországi üzleteket négy logisztikai központból látják el, és már letették az alapkövét az ötödik központnak is, amit Kiskunfélegyházán építenek, 50 milliárd forintból. Ez utóbbi logisztikai központ a tervek szerint 2026-ban nyílik meg – ismertette.

Szlavikovics Zita 40 új üzletet vizionált
Szlavikovics Zita 40 új üzletet vizionált
Fotó: Lidl

Kiemelte, hogy 9500 munkavállalójával a Lidl az ország kilencedik legnagyobb foglalkoztatója. Az áruházláncnál a vásárlások száma az idén eléri a 180 milliót.

A 4000 háztartás figyelembevételével a GfK piackutató által készített felmérése alapján elmondta:

a Lidl piaci részaránya az idén szeptemberben 20,8 százalék volt Magyarországon.

Szlavikovics Zita tájékoztatása szerint a Lidl a Schwarz csoport tagja, ennek köszönhetően 13 900 üzlettel van jelen Európában és Észak-Amerikában, összesen 32 országban. Ennek következtében, ha valaki magyarországi beszállítóként megfelel az áruházlánc támasztotta követelményeknek, akkor ezzel lehetősége lesz nyitni a Lidl 32 országból álló export piacai felé.

Rámutatott, hogy míg 2016-ban 24 millió euró, tavaly már 338,2 millió euró értékben juttatta ki a Lidl a külpiacokra a magyarországi beszállítók termékeit.

Szlavikovics Zita arról is beszámolt, hogy az elmúlt öt évben a Lidl által megtermelt bruttó hozzáadott érték meghaladta az 1200 milliárd forintot.

Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Lidl magyarországi beszállítóinak száma 10 év alatt 73 százalékkal, 487-re emelkedett, tőlük érkezik be az áruházlánc kínálatának a 61 százaléka.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. nettó árbevétele a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti üzleti évben 1159,23 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 973,53 milliárd forint.

A társaság tavaly 26,8 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban pedig 25,28 milliárd forintot tett ki az adózott eredménye.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!